de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)

Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet

113 azaz az egész Kelet, élőkön a K. pátriárka ünnepélyesen be- vallák, hogyne m szabad megfeledkezni azUdvö- z i t ő által Péternek tett Ígéretekről, melyek­nek igazságátatapasztalatismegerősité, min t- hogyakatholika hitmindigszennynélkül állt fönn és minthogy az igaz tan az apostoli székről m in dig hamisítatlanul hirdettetett. >) A pápák Honorius ügye után is minden kinálkozó alka­lommal, melyek között az épen most idézett egyik legnevezete­sebb, mindig maguknak tulajdoniták e dicséretet és azt másoktól is elfogadták. Most pedig megvallom, hogy többet nem tudok Honorius egyházi átok alá vettetéséről. Ha utódai közöl néhány pápáról, pl. II. Leóról az látszott is, hogy nem keltek ki a kon­stantinápolyi hellenismus ellen, jóhitök, szerénységük és különösen okosságuk dicsérendő ; de mindaz, mit ezen értelemben mondhattak, a hitágazat semmi szinét sem viseli magán és a tények azok maradnak, mik voltak. Mindent jól megfontolva Hon. igazolása kevésbé aggaszt, mint bárki másé : de nem akarom a port fölverni, és magamat azon veszélynek tenni ki, hogy az utat ne lássam. Ha a pápák merész határzataikkal gyakran gáncsoskodásra adtak volna okot : én sem átallanám meghallgatni, a mit a kérdés mellett, vagy ellen fölhoznak, és részemről igen helyeselném, hogy ott, hol kétség van, a tagadólagos mellett szóljunk, mert a kétes bizonyitékok ránk nézve nem bírnak érvénynyel. Minthogy azonban a pápák 18 század óta nem szűntek meg mindennemű kérdésekben valóban csodálatos bölcseséggel és igazsággal ítélni, úgy, hogy bebizonyiták, miszerént határozataik változatlanul függetlenek az erkölcsi jellem és szenvedélyek nyilatkozatától, mely csak emberi; a kétértelmű tények csekély száma nem állhat fenn a pápák ellen a nélkül, hogy a valószinü- 1 1 ) Haec quae dicta sunt, rerum probantur effec­tibus, quia in sedeapostolicaest semper catholica ser­vata religio et sancte celebrata doctrina. (Act. I. syn.) Vid. Nat. Alexandri dissertatio de Photiano schismete et VIII. syn. C. P. in Thesauro theologico. Venetiis 1762, in 40 tom. II. §. XIII. p. 657. 8

Next

/
Thumbnails
Contents