de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)
Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet
102 Az ítészét abban leli örömét, hogy a pápák hibáit felsorolja ; egy percet sem téveszt szem elöl az egyháztörténetből, mert felhat egész sz. Péterig. Vele kezdi sorozatát, és jóllehet az apostolok fejedelmének hibája oly tény, mely e kérdéshez épen nem tartozik, mindazáltal az ellenpárt egy könyvében sem hiányzik, mint a pápa csalhatóságának legelső bizonyi- téka. Idézek ezen pontot illetőleg irót, ha nem csalatkozom, idő szerént az utolsót azok közöl, kik a francia püspöki rendből a sz. szék e nagy előjoga ellen Írtak. ’) Neki a francia papság azon ünnepélyes és zavarba ejtő tanutételét kelle megcáfolnia, mely 1626-ban kijelenté, hogy a csalhatlanság szilár- dan és ingatlanul maradt meg mindig sz. Péter utódaiban. E nehézségből kibontakozni akarván, ime, mint mondott magának ellent a bölcs egyháznagy : „A változhatlanság — úgymond — vagy a csalhatlanság, mely egész mai napig elvitázhatla- nul és állhatatosan megmaradt sz. Péter utódainál, kétségkívül nem más természetű, mint az, mely Jézus Krisztus imádságának következtében az apostolok fejének adatott. Miután a történet tanúsítja, hogy a változhatlanság vagy csalhatlanság a hit dolgában nem biztosítja őt a botlás ellen, tehát stb. és alább hozzá teszi : „Az emberek hamisan túlozzák Jézus Krisztus közbenjárásának hatását, mely Péter a hitben való állhatatosságának záloga volt a nélkül, hogy legkevésbé is megakadályozta volna megalázott és előre látott botlását.“ íme, igy beszélnek a hittudósok, sőt püspökök is — én csak egyet idézek instar omnium — állítván, vagy legalább mint kétségtelen dolgot föltevén, hogy a kath. egyház és sz. Péter pápasága már a Megváltó halála előtt tények valának. Pedig ők ép úgy olvasták mint mi, hogy ott, hol végrendelet létezik, az is szükséges, hogy a vég*) Défense des libertés de l’eglise gallicane de l’assemblée du clérge de France, tenue en 1682. Paris, 1817. in — 4, par fen. M, Louis Matthias de Pariai, archevêque de Tours. P. 327, 28, 29.
