Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Negyvenötödik fejezet
79 vessék. Ugyanezen isteni Megváltó — megismertetvén velünk az igazi felebaráti szeretet csalhatlan jelét — azt mondja, hogy nincs nagyobb szeretet, mint midőn testvéreinkért éltünket áldozzuk fel. A katholikus hitküldérek a három utolsó században lemondtak mindenökről, hazájokat, családjokat, kényelmüket, mindent, a mi e földön az emberi szívnek kedves elhagytak ; útnak indultak, hogy a hitetleneket a legszembeötlőbb veszélyek közt fölkeresvén, a világ minden részében vérükkel bizonyítsák be a testvéreik megtérítése, és a lelkek üdvéért lángoló buzgalmukat. Ily hitküldérek Ítéletem szerént mégis méltók, hogy az egyház első századainak hitküldérei mellé helyeztessenek ; eredménytelen e tények megcá- folhatlan bizonyítéka ellen minden gúny, minden rágalom. Valamint korunknak, úgy az egyház első századainak is díszére vált volna xaveri szent Ferenc és a japáni vértanuk. A hitküldérek azon serege, melyről szólottunk, az egyháznak a régi és barbár népek megtérítése ügyében állt szolgálatára. Fönnállásuk első napjaiban az utolsó vacsora termében megjelent ttiz- nyelvek s számos bámulatos csodatettek növelték számukat, sokszorozták a munkásokat. —- Különféle nemzetek, melyek egy és ugyanazon szónokot hallgatták, egyszerre mindegyik saját nyelvén hallá őt beszélni. Miután azonban a Gondviselés az első lendületet megadta, mely által kimerithetlen segédforrásai felhasználásával a poklot erőtlenné akarta tenni, a dolgok visszatértek a régi kerékvágásba , s nagyobb számú térítések eszközlésére számosabb hit- küldér lön szükséges. A hit és felebaráti szeretet gyúpontjai, kelet és nyugat számos püspökségei, a hit terjesztésére apostoli férfiakat neveiének, szent seregeket tártának , melyek megett hatalmas tartalékcsapat állt, hogy, ha betegség, nyomor vagy kínhalál meggyé- rítené soraikat, azokat újra betöltsék. E nagyszerű működés központja Romában vala. Roma azonban, hogy e működést előmozdítsa , nem szorult hajókra, melyeken a szent telepeket sok száz mérföldnyi távolságra átszállitatta volna ; nem igényelt nagy költséget a missiók fentartására kietlen partokon vagy egészen ismeretlen országokban ; midőn a hitküldér az apostoli áldást veendő a szent atya lábaihoz borult, a pápa nyugodtan engedhette őt tovább vonulni, a nélkül, hogy botján kívül egyébbel fölszerelte volna. Tudta, hogy a liitküldért útja keresztény tartományokon vezeti keresztül, s ha bálványozókhoz kerülne, az újólag megtért fejedelmek, a püspökök, a papok és a hivő népek nem voltak távol, kik
