Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)

Negyvenegyedik fejezet

36

gok oly alakulását készíték elő, mely békés napokban volt végrehajtandó.

Ehhez járult még egy uj szükséglet, oly változások következménye, melyek akkoriban történtek. A régieknél az életet csaknem egészen a városokra találjuk szorítva; a falusi élet, a roppant népességnek, mely újabb időkben a falvakon uj népet alkotott, emez elszéledése, előttök ismeretlen volt és jól megjegyzendő, hogy az életmód eme változása épen oly időben történt, midőn sok vészteljes és gátoló körülmény a legtöbb akadályt látszék eléje gördíteni. A zárdák léteiének tulajdonítandó, hogy a falvakon és félreeső helyeken uj életmód alakulhatott, mi a nagy apátságok jótékony és védő befolyása nélkül bizonyára lehetetlen lett volna. Ezek a szellemi hatalom jótékony és szelid befolyásával egyszersmind minden gazdagságot s az uraságok tekintélyét egyesítették.

Mit nem köszönhetett Németország a szerzeteseknek ? Nem ők voltak-e, kik műveletlen földét termővé tették, a földművelést virágzásra emelték, s jelentékeny népességet idéztek elé ? Mennyit nem köszönhet nekik Francia-, Spanyol- és Angolország? Az utóbbi bizonyosan sohasem éri el a polgárisodás azon magas fokát, melyre annyira büszke, ha a hatodik században a hitkiildérek apostoli buzgósága oda be nem hatol, s az országot nyers bálványimádása sötétségéből ki nem ragadja. És kik voltak e hitküldé- rek? Nem egy buzgalomteljes szerzetes, név szerént Ágoston, volt-e a legnevezetesebb, kit olyan pápa küldött oda, ki szintén szerzetes volt : nagy sz. Gergely? Hol találja az olvasó a középkor zavaraiban a tudomány és erényesség legnagyobb férfiait, ha nem ama magányos hajlékokban, melyekből szent Izidor sevillai érseket, szent Columban apátot, szent Aurelian arlesi püspököt, szent Ágostont, Anglia apostolát, szent Bonifácot, Németország apostolát, Bedát, Cuthbertet, Auperthet, a monte casinoi Pál barátot, rheimsi Hinkmárt, a szent Denis zárda növendékét, damiani szent Pétert, szent Brúnót, szent Ivót, Lanfrankot és másokat látunk kilépni, kik oly férfiak kitűnő nemzedékét képezik, kikkel kortársaik semmiben sem hasonlíthatók össze.

Azon jótéteményeken kívül, melyeket vallási és erkölcsi tekintetben a szerzeteseknek köszönhet az emberiség, a tudományok és szépirodalom körül is megbecstilhetlen érdemeket szereztek maguknak. Ismételve említők már, hogy ezek a zárdákba menekültek, s hogy a szerzetesek a régi kéziratok megőrzése és soka-