Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Harmincnyolcadik fejezet
15 oly testületek, melyeknek eredeti és tulajdonképi célja nem más, mint életbe léptetni azt, mire Isten oly megragadó és magasztos útmutatással tanít. Idő időre, állapot állapotra, felforgatás felforgatásra fog következni, a zárdái élet alakot fog cserélni, változásokat és átalakulásokat szenvedend, az emberi gyengeség, a századok romboló tevékenysége, az események aláaknázó befolyásának több vagy kevesebb jelét fogja magán viselni, de a zárdái élet mindig tovább-tovább fog élni, és soha tönkre nem jut. Ha egy nép elveti, másiknál fog védhelyet keresni ; kiűzve a városokból, erdőkben fognak a társulatok tartózkodni, s ha itt is lildözendik őket, ijesztő pusztákba fognak menekülni. A fenséges vallás szava néhány választott szívben mindig visszhangra fog találni, mely a szeretet és szenvedés zászlajával kezében, az Istenfia türelme és halálának magasztos lobogójával, a kereszttel az emberekhez fordul és igy kiált : „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísérteibe ne essetek ; gyűljetek össze imára,azUr közietek lesz; minden test elporlik, az élet álom; fölöttetek a világosság és boldogság tengere, alattatok örvény ; éltetek a földön zarándoklás, fogság ; “ s mely, míg a halandó fejére rávonul, homlokát a titokteljes hamuval behinti, és figyelmezteti : „Por vagy és porrá lészsz.“ Talán azt fogják kérdeni tőlünk, miért nem gyakorolhatják a liivők az evangéliumi tökélyt úgy, hogy mindenki családjánál maradjon a nélkül, hogy valami társulatba lépne ; de erre azt válaszoljuk, hogy ez életmód lehetőségét a világi élet közepett sem akarjuk legkevésbbé sem tagadni, sőt örömmel ismerjük be, hogy számos keresztény gyakorolta azt minden időben ; ez azonban nem akadály arra, hogy a másokkal, ugyanazon célra törekvőkkel folytatott közös élet, s minden földi tárgy elhagyása, legbiztosabb és legkönnyebb eszköz legyen. Hagyjunk fel egy pillanatra minden vallási mérlegeléssel, s kérdjük, vájjon nem ismeritek-e a befolyást, melyet a velünk élők ismételt példái lelkünkre gyakorolnak ; nem tudjátok-e, mily könnyen elfárad lelkünk, ha valamely nehéz munkában magára van hagyva ? Ezen, valamint egyéb pontokra nézve a vallás egyetért a józan bölcsészettel, mindkettő oktat bennünket, mit bizonyítanak a szentirás következő jelentésteljes szavai : J aj annak, ki magára vau hagyva! Vae soli! Mielőtt e fejezetet bezárnók, még néhány szót kell a fogadalomról mondanom, mely rendszerént minden szerzetesrenddel egybe van kötve. Talán e körülmény képezi azon heves ellenszenvnek
