Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Harmincnyolcadik fejezet
8 leszállt tüzes nyelvek szikráit még teljes erejükben megőrizek, mi dön az isteni alapító szavai ós példái még egészen élénk emlékezetben valának, midőn még igen nagy volt azon hivők száma, kik ama szerencsében részesültek, hogy őt földi vándorlásában láthatták és hallhatták; úgy találjuk, hogy a hivők az apostolok vezetése alatt maguk egyesültek, javaikat közösen kezelték s igy egy családot képeztek, melynek atyja az égben van, s melynek csak egy szive, egy lelke van. Nem akarom bővebben fejtegetni azon kiterjedést, melyet e tényállás nyert, sem az azt kísérő körülményeket, vagy annak a vallási társulatokkal való rokonságát : elég tudnom, hogy létezik, és itt felhozhatnám a vallás igaz szellemének jeléül, az evangélium tökély elérésének eszközéül. Csak arra akarom az olvasót figyelmeztetni, hogy Cassian a szerzetesrendek keletkeztéről szóló tudósításában ezek bölcsejét szintén e tényben találja, melyet felhoztam, s melyet az Apostolok Cselekedeteiben is olvasunk. Ugyanez iró erősíti, hogy ez életmód soha sem szakadt félbe teljesen, úgy hogy mindig találkozott néhány buzgó keresztény, kik azt tovább folytatták, s igy a szerzetesrendek keletkezése az első idők testvéries községeivel mintegy szoros kötelékkel van cgybefüzve. Miután az első keresztények életmódját ismertette s a be-bccsuszott változtatásokat eléadta volna, igy folytatja : „Ki az első keresztények tökélye nyomán az apostoli buzgalmat megőrzötte, elhagyá a városokat s a világ zaját, melyben a szabadabb életmód is megengedve látszott, és messzefékvő rejtett helyeket keresett, hol azon szabályok szerént élhetett, melyeket meggyőződése szerént az apostolok az egyház egész közössége számára állítottak fel ; s igy alakultak rendszabályok azok számára, kik a világgal való közlekedéssel fölhagytak. — Miután tehát igy a világtól elkülönítve éltek, a házas élettől magukat megtartóztatták s azon felül a világgal, sőt tulajdon vérrokonaikkal való társalgást is kerülték, idők múltával sajátságos és magános életmódjuk miatt szerzeteseknek (monachi) neveztettek.“ (Collat. 18. cap. 5.) Közvetlen ezután jött az üldözések kora, mely kevés félbeszakítással s pillanatnyi békeidők kivételével Constantin megtér- téig tartott. Ez időben sem hiányzottak, a kik az első idők életmodorát folytaták, a mint az Cassian idézett helyéből világosan kitűnik, csakhogy oly változásokkal, melyeket az egyház szoron- gattatásai szükségkép maguk után vontak. Ez időben a kereszté
