Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Ötvenharmadik fejezet
203 ros vizsgálata nehézségeket szül, hogy az olvasók valemely Írótól magukat meg hagyják csalni, ha oly dolgokról beszél, melyekre nézve szavának hitelt kell adniok, ha nem akarnak egészen sötétben maradni, mint p. o. valamely ország vagy természeti tlinemény leírásánál, melyeket csak a szerző látott, e felett nem kell csodálkoznunk ; de, hogy oly tévelyek uralkodnak, melyeket egy, a legjelentéktelenebb könyvtárba vetett rövid tekintet egy perc alatt szétoszlathat ; hogy a pompás párisi kiadások szerzői nyugodtan mellőzhetik egy iró véleményeit, ki porral fedve s elfeledve ugyanazon könyvtárban, melyben amaz, sőt talán ugyanazon szakban fekszik; hogy az olvasó a diszes leveleket mohón átfussa s a szerző gondolatait beszivja, a nélkül, hogy kezét a vastag könyv után nyújtaná, mely itt azon reményben várakozik, hogy felnyittatva minden sorban azon ráfogásokat megcáfolhassa, melyeket ifjú szomszédja oly sok könnyelműséggel, ha nem álnoksággal, ellene fölhoz, ezt nem lehet felfogni, ezt nem lehet menteni oly embernél, ki magát a tudományok barátjának s az igazság őszinte tanítványának nevezi. Mindenesetre sok iró nem beszélne oly könnyelműen oly dologról, melyeket nem vizsgált meg, s nem Ítélne oly munkákról, melyeket nem olvasott, ha nem építhetne olvasói köny- nyenhivőségére s gondatlanságára ; mindenesetre jobban megfontolná a dolgot, mielőtt valamely véleménynyel, rendszerrel, vagy párttal tanítói módon végezne, több évszázad müveit egy pár szóba összeszorítná, egy élces megjegyzéssel a legfontosabb kérdések felett határozna, ha félnie kellene, hogy az olvasó is a század bizalmatlankodása s kétkedő szelleme által annyira érintve van, hogy állításainak vakon nem hiend, a nélkül, hogy a kérdéses tényekkel össze ne hasonlítaná. Atyáink nem hivék magukat feljogosítva valamely tényt említeni, annál kevésbbé igaznak mondani, a nélkül, hogy a forrásokat híven meg ne neveznék, melyekből merítettek ; később e tekintetben a tulságig mentek, míg mi e bajt annyira leküzdöttük, hogy magunkat minden formaságtól fölmentve hiszszük, ha mindjárt oly tárgyról van is szó, melynek nagy fontossága miatt, a tények tanúságára legnagyobb szüksége van. És tények a régi irók véleményei, s tények vannak munkáikban megőrizve ; s a ki őket első tekintetre megítéli, a nélkül, hogy tovább vizsgálna, a nélkül, hogy kötelmének tartaná az érintett helyeket megnevezni, azon gyanúba esik, hogy a történelmet meghamisítja, igen, a
