Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Ötvenharmadik fejezet
* neinkeit : bizonyítsák be, s meg vagyunk győződve, hogy nem lesz oly könnyii, mint Üres ráfogásokat egymásra halmozni, melyek 195 nyével és természetével nem ellenkezik, nem ellenkezik a király lényével s fönségével sem. Ennek helyes öntudatával szólt Antigonus macedói király fiához, midőn őt rendreutasítá azért, mert alattvalóival kelleténél szigorúbban bánt. An ignoras, fili, regnum nostrum nobilem esse servitutem ? Evvel megerősítő azt, mit előtte már Agamemnon mond vala : Mi nagy dicsőségben s magas méltóságban látszunk élni, pedig valóban csak alattvalóink szolgái vagyunk. Ez a jó királyok tiszte : dicsőségben szolgálni, mert tetteik nem függnek egyedül személyöktől, hanem a törvényektől és szabályoktól, melyek számukra hozattak, és a föltételektől, melyek alatt hivatalukat elfogadták. S ha ezeket megsértik (minthogy emberi szerződésen alapulnak) amazokat még sem sérthetik meg, melyeket a természeti és isteni jog, melynek a királyok és alattvalók egyaránt alávetvék, szabott eléjök. Mindez kevés kivétellel benfoglaltatik Jeremiás látnok azon szavaiban, melyekkel Isten (szent Jeromos véleménye szerént) a királyoknak hivatalukat átadja : Facite judicium et justitiam, l.iberate vi oppressum de manu calumniatoris, et advenam, et pupillum, et viduam nolite contristare, neque opprimatis inique, et sangvi- nem innocentem non effundatis. Ezekben összefoglalvák a király kötelmei, fönségének törvényei, melyeknél fogva özvegyeket és árvákat, szegényeket és gazdagokat, gyöngéket és hatalmasokat békében és igazságban köteles kormányozni. Ká nehezülnek a nyomások, melyekkel szolgái sokakat sanyargatnak, az igaztalanságok, melyeket a többiek szenvednek, a szomorúnak gondjai, a Bírónak könyei, s ezer más teher, számtalan gond és teendő, melyek minden fejedelemre s országfőre báramlanak. Mert míg ö, mint fő, parancsol és uralkodik, s mindnyája terheit viseli, ő egyszersmind a láb is, melyre az egész államtest súlya támaszkodik és melyen nyugszik. A királyokról és fejedelmekről azt mondja az istenfélő Jób (mint fennebb láttuk,) hogy ők hivataluknál fogva a világot tartják és hordják vállaikon ; igy olvassuk a bölcseség könyvében is : In veste p o- deris, quamhabebatsummus sacerdos, totus erat orbis terarrum. A királynak meg kell gondolni, hogy oly terhet raktak rá, melyet egy erős szekér sem bírna el. Jól érzé ezt Mózes, midőn Isten által népe kormányzatában alkirályul, főnökül s helytartóul neveztetvén ki, a helyett, hogy e tiszteletreméltó hivatalt megköszönné, inkább panaszirodák, hogy oly nagy terhet rakott vállaira : Cur afflixisti servum tuum? cur imposuisti pondus universi populi huius super me? S tovább panaszkodván felkiált : Numquid ego concepi omnem hanc multitudinem? aut genui eam, ut dicas mih; porta eos? Vájjon én szültem vagy nemzettem őket, Uram! hogy azt mondod nekem, vedd magadra és hordd őket ? Azonban meg kell jegyeznünk, hogy Isten nem mondá ezt Mózesnek ; mert csak azt parancsold meg 13*
