Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Harminchatodik fejezet
el kell ismerni; hogy e támadásmód nagy előnyt biztosított nekik, mely a győzelem nagy valószínűségével kecsegtette őket. Van-e valóban, a mint már fönebb érintém, a legtöbb olvasóra nézve — kik nem gondolnak azzal, hogy a dolgot alaposan megvizsgálják, kik toznak, hanem azoknak, kik az államvallástól eltérnének, mely a kormánytól határoztatnék meg. Mindazáltal — mond ő — hagyjuk abba a politikai elmélkedéseket, térjünk a jogra, vegyük szemügyre az elveket e fontos pontra vonatkozólag. A jognak, melyet a társadalmi megegyezés ad az uralkodónak az alattvalók felett, nem szabad, mint már megjegyeztük, a közjó korlátáit feliilhaladnia. Az alattvalók az uralkodónak véleményeikről semmi bővebb számadást ne adjanak, mint a mennyiben azok a közjót illetik. Az államnak érdekében áll, bogy minden polgárnak legyen vallása, mely kötelmei iránt szeretetet csepegtessen belé ; azonban e vallás tanai az államot és tagjait csak annyiban illetik, a mennyiben az erkölesiségre és ama kötelmekre vonatkoznak, melyeket annak, ki eme tanokat elfogadja, mások iránt be kell töltenie. Egyébként, kiki saját kedvenc véleményeit tarthatja, anélkül, hogy az uralkodó azokra ügyeljen ; mert mivel neki a másvilágon semmi hatalma sincs, azért az uralkodó nem fog azzal törődni, mi leend alattvalóinak sorsa a túlvilág! életben, csakha ez életben jó polgárai vannak. Van tehát tisztán polgári hitvallás , melynek cikkelyeit az uralkodó erősíti meg, de nem mint vallási igazságokat, hanem mint utasításokat a társadalmi élethez, melyek nélkül lehetetlen jó polgárnak és hü alattvalónak lenni. A nélkül, hogy valakit kényszerükéin > arra, hogy azokat higyje, mindenkit száműzhet, ki azokat nem hiszi, nem mint istentelent, hanem mint a társadalom ellenét, ki nom képes az igazságot és a törvényeket őszintén szeretni, és szükség esetében kötelméért az életet áldozatul hozni. Ha valaki, ki eme hitcikkeket nyilvánosan elfogadta, úgy viseli magát, mintha azokat nem hinné, úgy halálbüntetést szenvedjen, mert a vétkek legnagyobbikát követte el és a törvény előtt hazudott. (Társadalmi szerződés II. 8.) Látjuk tehát, hogy Rousseau végre, mennyire viszi türelmét, hogy az ural kodónak engedi a hitcikkelyek meghatározását, és jogot ad neki száműzéssel és halállal büntetni azokat, kik az uj pápa határozataihoz nem alkalmazkodnak, vagy ezek ellenére tesznek, miután már azokat elismerték. Bármily idegenszeriieknek látszassanak Rousseau e nézetei, még sem olyanok, hogy mindazok általános rendszerével nem volnának megegyeztethe- tök, kik valamely tekintély felsőbbségét vallási dolgokban elvetik. Ok elvetik e felsőbbséget, ha a körül forog, bogy magukat a katholikus egyháznak vagy fejének engedjék át, és magukat meg nem fogható ellenmondásnál fogva polgári hatalomra bizzák. — Különös, hogy Rousseau, midőn az uralkodó által meghatározott vallássali ellenkezést száműzéssel vagy halállal büntetteti, eme büntetéseket nem mint istentelen, hanem mint a társadalom ellensége ellen használtakat akarja tekinteni. Rousseau a neki épen természetes kívánságot követé, hogy a büntetések alkalmazásának kérdésében az istentelenség legtávolabbról se érintessék ; azonban ' mit törődik az ember,
