Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)

Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt

53

Itt ül mint néző, az egész romai nép, itt a senatus, az exconsu- lok és az isteni, fenséges császár; im! ott jön a nagy istennő, Mars népének, a romai nemzetnek ős anyja, — maga Venus a nagy sokaság közé, és minden jelenlévők szemeláttára végig játsza mind ama taglejtésekkel és ocsmány mimikával telt szerepét, melyek szükségesek arra, hogy a színdarabban egy aljas és ledér rima személyét képviselhesse. Nemsokára ezután megjelenik a nézőtéren, fején diademmel a nagy Cybele és részt vesz a buja játékban és táncban. Erre maga Jupiter lép föl, legkevésbbé sem tartva attól, hogy méltósága csorbát szenved, és eljátsza előttetek mind azon gyalázatos szörnyűségeket, melyeket róla hitregéitek mesélnek ; maga állítja elétek véghezvitt szerelmeskedéseit, cselszövényeit és házasságtöréseit.

„Most a mimikusok és vigjátékosok lépnek föl. Annyira lealacsonyított isteneitekre egész özönét árasztják a legaljasabb s legizetlenebb tréfáknak, s ti felvidultok a bohóckodáson ; s a még gonoszabb csintalanságok egész seregét követik el az istenségeken , s hangos kacajra fakadnak minden oldalról. Mi alatt ezt tovább folytatják, vidámságtok csaknem az őrültségig fokozódik , az egész színház fölkel, tapsol, ujong s a dörgéshez hasonló tetszés-zajtól, mely végül kitör, az egész épület visz- hangzik és reszket alapjaiban.“

„Még a legdúsabb ajándékok, nyilvános szabadalmak, sőt koronák által is alig vélitek méltóan megjutalmazhatni azon asszonyos és erkölcstelen művészeket, kiknek legfényesebben sikerült költeményeik által isteneiteket pelengérre állítani s lealacsonyítani !“

Tertullian vádiratának tizenötödik fejezetében épen ezt bizonyítja, csak hogy rövidebben.

E színjátékok mindamellett a romáiknál behozattak és istentiszteletüknek legünnepélyesebb részét képezték. Nec tantum haec agi voluerunt, sed sibi dicari, sibi sacrari, sibi solenniter exhiberi ')■ Azon költőket, kik ilyen darabokat irtak, ritka következetlenséggel becsülték nagyra, de mi sem enyhíthetett azon gyalázaton, mely az erkölcstelen színészektől és mimikusoktól mintegy elválaszthatlan volt. Mégis előkelő és pór, gazdag és sze') Augustin. De civit. Dei II. 14. —