Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
29 tették legyen azokat, miszerént egyéb óriási müveikkel öszhang- zatban álljanak. Nem lehet, hogy az emberiség ama classicus időkben s azon népek között mintegy a természet által meg lett volna kiméivé azon bajoktól, melyek most oly dúsan tenyésznek a világban ; azt sem hihetjük, mintha az ó társadalom intézményei oly jelesek lettek volna, hogy a szenvedéseket, melyektől az ember végkép soha sem szabadulhat, nagyrészt elhárították. Miért nem akadunk vájjon kór-, örültek-, atyátlan árvák-, elaggott szegények-vagy más ügyefogyottak-s elhagyottak házainak düledékeire a hajdani városok romjai között ? Sok évi nyugtalan gondolataimnak ez volt forrása, ez volt oka annyi fárasztó nehéz kutatásomnak. Míg hajdani felebarátaink erkölcseiről s szokásairól elmélkedtem, lelkem sokszor oly annyira elmélyedt az ókorba, hogy szinte beszéltem, társalogtam velük, mintha újra megjelentek volna azon helyeken, hol egykor laktak, vagy mintha csak újra láthatók volnának ama mulatóhelyeken, melyeken régente oly szivesen gyűltek össze. Azon világnak, mely eltűnt s csak kevés nyomot hagyott maga után, romjai fölött való tanulmányaim és álmaim eredményét másokkal talán rövidebben s behatóbban nem közölhetem, mint ha egyszerűen elbeszélem úgy, mint a megtörtént tények, melyeket olvasás, kutatás által napvilágra hoztam, lelki szemeim előtt elvonultak. S vájjon miért nem jöhetne a képzelem minden erejével segítségünkre, midőn azt akarjuk, hogy általa valami megdöbbentő igazat, mely különben talán nagyon könnyen elkerülné figyelmünket, oly meghatólag tüntessünk fel, hogy többé egész életünkben el ne felejthessük ? Egykor Romában kifáradva már a gyötrő gondolatoktól, melyeket a Krisztus előtti emberek egymásiránti viselete keltett bennem, elhatározám, hogy azon csöndes magános részeket keresem föl az elpusztult városban, melyekben mint jól tudám, háborítlanul eszmélkedhetem a fontos tárgy fölött, mely teljes figyelmemet magára voná. Elhagyám a vidám sétányokat, melyeket az esti' sétáját élvező népség egészen ellepett. Gyorsan átmentem a Capitoliumon, végig siettem a „Via Sacrán“, s abban a szerencsében részesültem, hogy találkoztam az elkésett utolsó napszámossal, ki csákányát s kapáját Nero