Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)

Második könyv. Krisztus kath. egyházának megalapítása és behozatala az egész ismert világba

142 zsinatra Alsó-Germaniából is jelentek meg püspökök. Sz. Jero­mos az ifjú germán egyház irói között a tudós szent Victorint említi, ki rhetorból lett kereszténynyé s ki Diocletian alatt on­totta vérét a bitért. Ennek Pettau volt püspöki széke Norikum és Pannónia határain. Szent Athanáz Maximus — trieri püspök­ről szólván, azt az arianismus derék és hatalmas ellenesének nevezi1). „Oly tanúbizonyságokra szorítkozva,“ mondja a — fájdalom — korán elhunyt Ozanam, „melyek ellen a kritika nem tesz kifogást, Germania legrégibb egyházai között a kő­vetkezőket találjuk, és pedig éjszakon: Triert, Kölnt, Tongernt, Metzet és Toult ; délen : Corveyt, Laibachot, Pettaut, Lauria kumot, Tiburniát ; Rhaetia- és Norikumban is voltak katholi- kus püspökök, hanem székhelyeik nevét nem tudjuk.“ Theopbilust, a góthok érsekét, a Nicaeában egybegyiilt főpapok között találjuk 325-ben. Maximin trieri, Euphrates kölni püspök, s a Duna mentében elterülő tartományok püspö­kei közül számosán mentek a sardicai zsinatra 347-ben. A Mosel mellett fekvő Trier szent városának, mely Athanáznak, ki két évet töltött itt számkivetésben, kiinduló pontul szolgált a zár­dái erények szeretetéuek és gyakorlatának terjesztésében, Ger­mania és Gallia tág határai között, e városnak, mondom, része volt magának Constantinnak megtérítésében, vagy legalább e megtérés mielőbbi létesítésében. A trieri praetoriumban szüle­tett a nagy szent Ambrus ; Trierben tanulta szent Jeromos a celta nyelvet, melyben jártas volt, s mely még akkor Trierben köznyelven forgott; itt találta meg ugyancsak szent Jeromos poitiersi Yidornak, kit ellenállkatlan erejű ékesszólásáról „latin Rhone“-nak neveztek, iratait, melyeket le is másoltatott — Szent Severin, ki 482 ben halt meg, sikeresen hirdette az Isten igéjét Bécs szomszédságában, és sok zárdának tette le alapkövét, melyek közül a legjelentékenyebbek Bécs közelében a Duna mentén feküdtek. Míg ama kevés, de megszentelt emlékeken merengünk, melyeket a Trier- és Kölnben fölfedezett sírkövek idéznek elő, örömmel hallgatjuk, mint magasztalja szent íren a leg­régibb germán katholikusok szeplőtelen hitét. A hivek, kik a *) *) Ad Episc. Aegypt. p. 278.

Next

/
Thumbnails
Contents