Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)

Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt

102

ban segélyt keresni kényszerítsék, minek megnyeréséről azo kát biztositák, kik számukra gazdagon gondoskodtak az áldó zati állatokról.“

„Valóban,“ mondja Athanáz a pogányoknak, „ha Krisztus még a halottak közt volna, nem űzhetné el az ördögöket, sem a bálványokat meg nem foszthatná ; mert a gonosz szellemek a holtakkal nem törődnének. Minthogy azonban ezen lelkek többet látnak, mint az emberek, ezzel világosan bizonyítják, hogy tudják, miszerént Krisztus él, miután már neve említésére is futnak. Futnak előle vagy leborulva imádják, mert látják, hogy 0, kiben a gonoszak nem akarnak hinni, csakugyan Isten , minthogy most ép úgy, mint midőn Krisztus még a földön volt, mondják: „Názárethi Jézus, elveszteni jöttél-e bennünket? ismerünk téged, kivagy, Isten szentje vagy.“*) „Jézus, a felséges Istennek fia, kényszeritlek téged az Istenre, hogy ne gyötörj engem.“ 2)

Sz. Cyprian Demetriushoz irt könyvében bizonyítja, hogy a gonosz lelkeket Isten hatalma kényszerűé a „jövendő Ítélet“ bevallására. Sz. Ambrus3) állítja, hogy a gonosz lelkek , kézfeltevés által kifizetve bevallák, hogy senki sem üdvözölhet, ha csak nem hisz az Atya-, Fiú- és Szentiélekben. Ezt 380 körül írta a sz. atya ; sz-Jeromos is szól azon dühről és az emberi erőlködést felülmúló rázkódtatásról, m ely meglepé a megszállottakat, ha a szentek sírjaihoz vitettek. ’*)

Sulpicius Severus 5) bizonyítja, hogy az ördögök elisme- rék, miszerént ök a pogányok istenei ; az egyik bevallá, hogy ö Jupiter, a másik, hogy ő Merkur. Halljuk a nagy Hilariust, „a latinok harsonáját“ : „Valóban nem lehet tagadni,“ úgymond „és a világ előtt nem maradhat ismeretlen azon tény, hogy Krisztus csakugyan Krisztus. A próféták könyvei világosan ő róla szólanak ; az idők telje naprólnapra jobban bizonyítja, hogy ő megjött ; apostolainak és vértanúinak sírjai öt hirdetik azon csodák által, melyek itt történnek ; nevének ereje bizo nyitja, hogy kicsoda ö ; a gonosz lelkek, kiket neve rettegésbe ejt, ordításukkal nyilvánítják elismerésöket.“6)

') Luk. 4, 34. — 2) Márk. 5, 7. — Orat. de. Incarnat. Verbi §. 32.— '') Epist. 22, n. 21. — *) Epist. 27, ad Eustochium c. 6. — s) Diai. 3. — e) Sz. Hilar. Ue Trinit. lib. XI, melyet számkivetésében irt.