Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
94 fékezhették volna szenvedélyeiket azok, kik Jupitert, Herkulest, Bacchust és Apollót isten gyanánt tisztelték , kiknek gyönyöreit és leirliatlan bujaságát nem csak a tudósok ismerték, hanem — mint dalaik kedvenc tárgyát — a színpadon is előadták , hogy így mindenki annál jobban megismerhesse azokat. Vájjon lehettek-e jók ezen emberek ily nevelés után, bármily jó természetűek voltak is? Lehettek-e igazak, midőn isteneik őket roszaságra taníták ? Hogy azon Isten, kit imádtok , irántatok kegyes legyen, a neki kedves dolgokat kell cselekednetek. Azok a legbuzgóbb imádók, kik Istenüket kő vetni törekszenek, s ezért az istenek tisztelete a pogányok er kölcstanát csakugyan megdönté.“ *) Azonban az alapigazságok hiánya nem volt oly nagy, hogy az emberiséget minden ismeret nélkül hagyta volna, sőt szabadságot adott neki a további kutatásra, hogy végre némi valószínűséggel, valami hasznos fefedezést vagy üdvös haladást tegyen. Nem, a társadalom nemcsak hogy minden igazságból és jogosságból ki volt vetkőzve , hanem e helyett hazugsággal és bűnökkel telve. A hamisság és jogtalanság uralma nem terjedett ki egyedül az emberek nézetei-, rendszerei- és elméleteire, hanem e hamis és erkölcstelen elvek és maximák a társadalom belszervezetébe és külalakjába mintegy be voltak oltva. Az Istenről és az erényről ápolt leghelytelenebb fogalmak á társadalomról átszállottak az életre, s élethűen voltak kifejezve és fentartva az ókor polgári, társadalmi és családi viszonyaiban. Századon át egyszer történik, hogy valamely tehetségdús vagy rendkívüli férfiú fölkapja az ős igazság némi maradványát, vagy erénysugárt támaszszon a még egészen el nem hamvadt természetes jóság szikrájából. Vannak, kik koronként egy-egy szikráját fedezik fel az igazságnak, melyről a társadalom már rég megfeledkezett. Másokat meg mintha az igaz férfiasság ösztöne buzdítana, melyet a pogányság már régen és szomorú módon nyomott el, lelkökben, sőt egy időre cselekvési módjukban is fölülemelkednek a hazugság és gonoszság rabszolgai és állni nem tudó áldozatainak sokaságán. Részben igaz, de mindig némi hibával kevert bölcsészeti né') Lact, de Justitia, lib. IV. c. 10.
