Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
«8 culesj nem leszen, melylyel egy egész korszakot vagy nemzetet , sőt mi több, az egész pogány világot meg akarnák védeni. Továbbá, mily örömzajjal nem hirdetik a tudósok, halsten választott népének magasztos jellemű férfiai és a művelt po- gányok nagy bálványai- meg szörnyeinek egynémelyike között messze hasonlatosságot (mely igen gyakran csak képzeletökben létez) találnak fel ? A keresztény érzület nagyon is hajlandó a Krisztus előtti emberiség erkölcsi romlottságát kisebbnek gondolni , de Isten iránti hálából, ki ily nagy nyomorból szabadított meg minket, semmiesetre sem volna szabad megfeledkeznünk ama végképen elfajult társadalom igazi helyzetéről, melyből egyedül az 0 véghetetlen érdemei mentettek ki, és melytől még most is megvédnek minket. Oly korban élünk , mely az isteni kegyelemnek működését nem igen ismeri el, és melyben szó sincs arról, hogy megengednék azt, mintha az isteni kinyilatkoztatás az élet minden földi érdekeire befolyást gyakorolt volna. A mostani világ magának az embernek és emberi fáradalmainak tulajdonítja családi élvezeteit és a sikert, mi azonban csak Krisztus egyházával keletkezett, és bizonyára ezen isteni intézet fáradozásainak és munkásságának volt eredménye. Az anyagi polgáriasodást, a természetes műveltséget most már annyira túlbecsülik, hogy igen hajlandók vagyunk a régi államok szörnyűségeit és undok■ ságait is elnézni, mert azokból igen sokat vettünk, mi az anyagi világban valóban igen ízletes, kellemdús és szép. A hitetlen, ki mind önmagát, mind másokat meg akarna arról győzni, hogy az emberiség a keresztény időszámítás óta általában nem igen javult, minden kedvező kivételt, mely az ókorban előfordul , a régiek általános dicséretére fordít, s az anyagi világnak elismert jelességét vagy előnyét álnokul kiemelvén, ebből egyúttal azt akarná következtetni, hogy a társadalmi, erkölcsi , sőt a vallási állapot is ugyanazon fokon állott. Ez igen általánosan kedvelt csalódás ; mert a müveit nyelvek tökélye, — a szépirodalom majdnem minden ágában előforduló jeles példányok, remekművek, melyek azon elfajult népektől hozzánk jutottak, meglehetős indokul szolgálnak az ókor dicsőítésének ; és valóban mindenütt oly állandó és hangos dicséretre s magasztalásra találnak, hogy a régi pogányok