Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
5 „Oh nem,“ válaszolá Judit mosolyogva, „azokhoz vizsgálódásaimnak kevés közük van. Hiszen ön tudja, Oreszt gróf, hogy én régtől fogva tanulmányozom az embereket és a jellemeket. Minél előbbre haladok a korban: annál örömestebb és körülményesebben folytatom ezen tanulmányaimat. Azonkívül ezek a 'szinmüvészetnek is körébe vágnak.“ „Nekem azonban úgy tetszik,“ mondá Oreszt, „mintha kegyednek gondolatai ezen tanulmányok következtében évről évre mindig nagyobb lassúságba sülyednének.“ „Ebben igaza lehet önnek !“ feleié Judit véget vetve a beszédnek ; azután pedig Florentinhez fordult : „Hogy hangzik tovább önnek siralma Németország fölött ?“ „Egykor az nagy, erős, hatalmas volt !“ folytatá Florentin. „Egykor az a közmozgalom, a művelődés, a haladás élén állott. Egykor hatalmában állott világrészünk elé új átalakulás törvényeit szabni. Tehetsége és erejénél fogva a föld első népe volt ; azon pillanat óta azonban, midőn csak részenkint, nem ösz- szetesen lépett az eddig hallatlan haladás ösvényére, szétforgácsolódott és azóta folyvást csenevészesedik.“ „Ezt nem értem,“ szólt Judit. „Ha, Németország egy része valami nagyszerű haladást tett, úgy a másik részt is magával kelleragadnia, vagy legalább, ha az erejét fölülmúlta, egyedül jutni fényes eredményre.“ „S Németország ép azon része,“ mondá Oreszt,
