Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
17 ezen különcködő szeszélyt. Hisz ön már számtalanszor hallotta a Normá-t.“ „Oh mily nagy különbség azt a színpadon mint operát az egész közönséggel együtt hallani, vagy a teremben! és épen csak ezen dallamot! ez oly élvezet, melyben a szerencsének csak kevés kedvence részesül.“ „Epen ezen különös utáni vágy az, mit én különcködő szeszélynek nevezek,“ válaszold Judit. A herceg azonban tovább folytatá : „Esedezem kegyed előtt Signora, hivassa el Lelio urat, hogy elfoglalva helyét a pianino mellett, kisérje a Casta Dia-t. Ne tegye le köpenyét. Az önt páratlanul jellegzi, s egész keresetlenül a Druidák öltönyét képezi.“ Minthogy mindegyik ur támogatá a herceg kérését, végre igy szólt Judit Florentinhez : „Nem volna ön szives Leliót idehivni?“ Az elragadtatás egész vihara tört ki, s a fiatal angol a vidám várakozás közben beszédes lett : „A Druidákról, melyeknek az én szülőföldem, Vales valódi hazájok, azt regéli a monda, hogy csodaszép dalaikkal a tengeri viharokat elbájolták és lecsendesítették. Mindig ez jut eszembe, valahányszor Judit Signora a Normát énekli előttem.“ „Csak azon roppant különbséggel,“ vágott közbe a herceg, „hogy Signora a viharokat fölkorbácsolja, nem lecsendesíti.“ — Florentin épen most tért vissza egészen szétdult MÁRIA REGINA. II. KÖT. 2
