Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
13 ben utazásokat vagy tudományos kutatásokat tegyenek; másokat mint lap- és iránymüirókat díjaz és ismét másoknak tudományát és tehetségeit nagy hirbe hozza, hogy ez által előmenetelüket biztosítsa ; igy szervezi nyugalmas időben ezen forradalmi sereget, hogy a zavarosban tüstént szolgálatkészen álljon helyén. Florentin tehát nyert némi támogatást, mely azonban nem felelt meg szükségeinek, sőt még dicsvágyát sem elégíthette ki, azért magát inkább elkeseredettnek, mint lekötelezettnek érzé, mi az ö com- munisticus szempontjából nem is lehetett máskép. Miután a szerencsétlen Vendel Rózsát szülőföldjére visszahozta, s Németországot keresztül-kasul járta, hogy pártja állását oly hosszú távoliét után szemügyre vegye, Svájcba utazott, melynek jégszirtei úgy látszottak, mintha a forradalom vulkánjaivá változtak volna át, — és Chamounyban Lelióra akadt, kinek Ju- ditot mü- és kéjutazásai—s ide-oda rándulásaiban követnie kellett. Lelio igen örült, hogy régi ismerősét, miután öt a Capitolium lábánál elhagyta, a Montblanc tövében ismét feltalálja, — s minthogy Juditnak maga körül valami ügyes titkárra, ki az újabb nyelvekben folyékony irálylyal bir, volt szüksége, Florentin pe- dig gyermekségétől fogva gyakorlatában volt ezen nyelveknek, Lelio öt mint barátját és igen haszonve- hetö titkárt mutatta be úrnője előtt, azon megjegyzéssel, miszerint Florentin italianissimo, s mint olyannak sok politikai üldözést kelle kiállnia és ennélfog-