Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
8 alp-izzás rózsás tüzében tiindöklött. Néhány pillanatig tartott az ; azután a tűz elhalaványult, mindinkább elhamvadt, az árnyak fölfelé nyúltak, már csak egy parázs csillogott a legmagasabb ormon, — még csak egy szikra, most már az is elaludt és a hegy vissza esett halálmerevségébe, melyet az éj árnyai kétszeresen sötétté és hideggé tettek. Judit dideregve burkolódzott köpenyébe, és hirtelen a férfiakhoz fordulva mondá : „Uraim, mért oly csodaszép néha ez az utálatos föld?“ Az urak egyike, egy orosz herceg, udvariasan válaszolt : „A Sphynx rejtvényeit nem minden halandó fejti meg.“ Két angol, atya és fiú, dühös utazók és esküdt csodálói minden nevezetességnek, egyszerre kiálták : „Oh ! Ah ! No ! very veil !“ Egy fiatal francia élénken közbevágott : „Mert kegyed, Signora a földön jár!“ Florentin mondá : „Mert a természet anyagaiban nyugszanak azon erők is, melyek az összhangzatos együttműködésben a szépséget képezik.“ „Mit mond Oreszt gróf?“ kérdé Judit a szótalant. „0 semmit sem mond,“ feleié Oreszt türelmetlenül. „Kérem kiméljen meg az oly üres beszédtől. Kegyed maga oly talány, hogy nem szükség még újat adnia.“ „Ez nem volt talány, csak kérdés,“ válaszolá Judit. „És én egészen őszintén kérdeztem, minthogy
