Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina I. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Levin bácsi

19

szót ejteni ; de ez csak annyit ért, mintha arabul beszélt volna. Levin hallgatott; de minél kevesebbet beszélt anyjának Istenről, annál többet beszélt ö róla Istennek. Éjfélekig virasztgatott sirva az oltár előtt, különösen midőn anyja szenvedései minden pillanatban halálát idézheték elé ; s főleg husvét táján, midőn hiába borult előtte térdre, hiába kérte esde- kelve, hogy tegyen eleget keresztényi kötelmeinek. Ez idő valóban az olajfákhegyén töltött éj volt rá nézve. Majd elmosta a legszentebb fájdalmak emléke minden aggodalmát; majd kérte anyját, hogy ne felejtse el azt, ki keserű kinhalálában sem feledkezett meg róla, hanem emlékezzék meg, hogy a szegény latorként ö is a szenvedés keresztjén függ, s a paradicsomot megnyithatja maga előtt a bűnbánó szeretet müve által. De mindig ugyanazon feleletet nyeré, azon hideg biztosítást, hogy bízik Isten irgalmában — de nem az egyházi szertartásokban. Igen, még azt is tudtul látszott adni, hogy tulajdonképen a jó Isten adósa neki azon nagy és hosszú szenvedésért, melyet el kell viselnie ; Leonora kisasszony sem mulasztá el, hasonló szellemben szólni Levinhez s őt szemrehányásokkal halmozni,hogy gyermekietlen vakbuzgalma által a beteg anya nyugalmát háborgatja.

„Nagyságos rokon!“ mondá Levin egy ily alkalommal „ha egy munkás jönne önhöz és mondaná : Add ki béremet, mert egész nap dolgoztam ; ön mielőtt kifizetné, kétségkívül azt kérdené : megbízásomból és számomra dolgoztál ? — S ha ö azt felelné :

2 *