Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina I. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Levin bácsi

16

lenségre és arra szoktatá magát, hogy óhajtásait és személyiségét soha érvényre ne juttassa. Kislelkü, félénk és bizalmatlanná lehetett volna ; de az áhitat ihletével felruházva alázatossá lön. Önmagától nem reméllt semmi jót ; azért, ha a gonosz közelgett, az isteni kegyelem oltalma alá futott — s ez sértetlenül tartá öt fon. Minél inkább fölismerte magában a kegyeleme működését : annál szilárdabbul és buzgóbban ragaszkodott hozzá, annál inkább követte , s igyekezett leikéből mindinkább kiirtani azt, mit az önszeretet s önzés gátul állított föl. Megfosztva az első, a legtermészetesebb szeretettől, a szülei szeretettől, szivében földi szeretet többé nem sarjadzott. E z a föld igen hideg, igen szegény volt számára, szive fölfelé tört, a kereszt tövében vert gyökeret, s szerelme a Megfeszített lön. E szeretettel jött anyjához , ezzel lépett betegszobájába, melyet évek hosz- szán sem hagyott el. Anyja ez időtájt Winde ck várában élt, melynek magánya enyhitöleg hatott fájdalmaira, s hol mindig tartózkodók a családnak egy két tagja, hogy a beteggel társologjon; de legritkábban volt ott férje s idősb fia. Levin atyja keveset gondolt nejével, korán rósz példát adott neki s gyakran évekig élt tőle távol. Ez most is a régi kerékvágásban ment. Az idősb fiú megnősült s ipa közelében élt; azonkívül nem igen volt kedve a betegszoba magányát megosztani. Levint anyja nem a legszívesebben látta. Soha sem érzett iránta szeretetet, s viszont nem is mert azt tőle várni.