Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)

IX. Könyv

vezni az Isten népébó'li embereket, bogy annál biztosabban meggyőződjenek, miszerint az őlstenökaz, ki istenek Istenének mondatik. Mert neveztessenek bár isteneknek amaz égd halhatatlan és boldog szellemek : de azért nem mondatnak „istenek Isteneinek“, azaz Isten népébó'li emberek isteneinek, a kikhez mondatott : „Én mondottam : „istenek vagytok és a Fölséges fiai.“ Azért mondja az Apostol: „

Neveztetnek ugyan mind égi, mind földi istenek, és az ilyetén isteneknek és uraknak nagy a száma. Nekünk mindazáltal csak egy Istenünk vagyon, amaz Atya, a kitol mindenek vannak, és mi is ö hozzá tartozunk ; és csak egy urunk vagyon, Jézus Krisztus, ki által mindenek, és mi is ö általa“. ')

III. A névről tehát nem kell sokat vitáznunk ; mert a dolog oly világos, hogy legcsekélyebb kétely sem lelhető benne. Azon állításunkat pedig, hogy az angyalok, kik az emberekhez Isten akaratát nyilvánítani küldettek, azon halhatatlan és boldog" szellemek seregéhez tartoznak , azért nem fogadják el ; mert azt hiszik, hogy ama szolgálat nem ezen halhatatlan és boldog szellemek által történik, kiket ők isteneknek neveznek : hanem daemonok által, kiket ők halhatatlanoknak ugyan igen, de boldogoknak nem mernek mondani, vagy csak annyiban halhatatlanoknak és boldogoknak, a mennyiben mégis jó daemonoknak tartják, de isteneknek nem, kik magas lakhelyeikben távol vannak minden emberi érintkezéstől.

Noha pedig ez csak névkülönbségnek tessék, mégis oly utálatos a daemon név, hogy azt minden sz. angyaltól tökéletesen el kell távolítanunk. Most tehát úgy fejezzük be e könyvet, hogy átlássuk, miszerint ezen halhatatlan és boldog szellemek, kik bármiképen is nevezzük őket, mégis teremtmények : nem képesek a nyomoréi halandókat az enyészetlen boldogság részeseivé tenni; a kiktől e kettős részesülés által különböznek. Azok ellenben, kik a halandóságot az égiekkel, a nyomort pedig a földiekkel egyetemben bírva, közé]) helyet foglalnak ; minthogy érdemelt gonoszságuk miatt

l) X Pál VIII. 5-6. —