Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)

XVI. Könyv

349 úgy meg kell vallani, hogy mindazon nemzetek, melyek­ről mondatik, hogy testök alakjára nézve a szokott s csaknem valamennyitől megtartott természet folyamatán mintegy túlcsapongnak, ha azon fogalomba záratnak, hogy eszes s halandó lények : ugyanazon egy törzsatyá­tól származnak, ha mégis igazak, miket azon nemzetek különféleségéről, s mind egymástól, mind tőlünk való különbözéséről regélnek. Mert ha nem tudnók, hogy a maj­mok, macskamajmok, és a sphiiixek nem emberek, hanem állatok: akkor azon történetírók, kik-dicsőségöket a fur­csaságok elsorolásában keresik, ezen állatokat megtorlat- lan hiúsággal hazudhatnák embereknek.Ha pedig emberek, ők azok, kikről oly csodálatosak Írattak. Hát ha az Isten a- zért akart némely nemzetet ígv alkotni, nehogy azt véljük, hogy az ő bölcsesége, melylyel az emberi természetet ké­pezi, ezen szörnyetegekben, melyekről tudjuk, hogy em­berektől születnek, mint valamely kevéssé tökéletes mű­vész, művében hibázott ? Nem kell tehát képtelenségnek tartani, ha valamint némely egyes nemzetnél emberi cso- daszűlöttek, úgy az egész emberi-nem közt némely csodás nép létez. Hogy tehát ezen kérdést lassan- lassan s vi­gyázva befejezzem: azt mondom, hogy, melyek némely nemzetről iratnak, nem állanak; vagy, ha állanak, akkor nem emberek; hogyha pedig emberek, Ádámtól vették létöket. IX. Hihető- e, hogy a föld alsó részét, mely a mi földünkkel ellenes, ellenlábúak lakják? A mit az ellenlábúakról mesélnek, azaz, a föld ellen­kező részén lakó emberekről, hol a nap akkor kel, mikor nálunk lenyugszik : hogy lábunk ellenkező nyomait ta- podnák, semmi esetre sem kell hinni. Saját vallomásuk szerint azt semmi történeti ismeretből nem meríték, hanem mintegy okoskodva következtetik ; mert a föld az ég űrében függ, s ugyanazon hely reá nézve a leg’alsó és középső is : s ebből sejdítik, hogy a föld ellenkező része, mely alant van. emberek nélkül nem lehet. Nem fontolják meg, hogy,

Next

/
Thumbnails
Contents