Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)
IX. Könyv
20 hessen a boldogságra. Ellenben mások, túlságosan fölemelvén magokat, azt merték állítani, bogy a bölcsek, mint halandók is képesek a boldogságra. Ha ez áll: akkor miért nem tevék inkább magokat a nyomorú halandók és a boldog halhatatlanok között középeknek; minthogy boldogságot a boldog halhatatlanokkal, enyészetet pedig a nyomorú halandókkal közösen bírnak? Mert ha valóban boldogok, senkire sem irigykednek, — mert ugyan van-e nyomorúabb az irgíységnél ? — és azért a boldogtalan halandóknak tehetségűk szerint segélyt nyújtanak, hogy a boldogságot elnyerhessék, s ezáltal holtuk után ezek is halhatatlanokká lehessenek, és az angyalokkal egyesülhessenek. XV. Az Isten és az emberek közötti közbenjáróról- Jézus Krisztusról, naint emberről. I. Ha már, a mi igen hihető és valószínű, minden embernek, addig, míg halandó, kell is nyomorának lennie : akkor egy olyan közbenjáró keresendő, ki nemcsak ember, hanem egyszersmind Isten is legyen, hogy az embereket az enyészendő nyomorból, halandó, de boldog természetének közvetítése által, a boldog örökkévalóságba vezérelje. Az ilyen közbenjárónak halandóvá kelle ugyan lennie, de nem olyannak maradnia. így lett halandóvá a mi közbenjárónk, nem mintha az Igének istensége meggyengült volna, hanem mivel a test gyön- geségét magára ölté: és ő magában a testben, melyet halottaiból föltámasztott, sem maradt halandó ; minthogy az ő közbenjárásának az a gyümölcse, hogy a test örök halálában azok se maradjanak, kiknek megszabadításáért közbenjáróvá lett. Következőleg az Isten és a közöttünki közbenjáró halandóságának elmúlónak, boldogságágának pedig folyvást tartónak kelle lennie ; hogy abban, mi mulékony, a halandókkal megegyezzék, s őket holtuk után az örökkévalóságba vezérelje. A jó angyalok tehát a nyomorú halandók s bolog halhatatlanok között nem lehetnek közbenjárók ; mert ők magok is boldogok