Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)
IX. Könyv
17 A daemonok, ha sem az istenekkel nem boldogok, sem aZ emberekkel nem nyomornak, hogyan foglalnak el ezek között középhelyet minden közösség nélkül ? I. Az istenek és emberek e hármas jellege között, minthogy a daemonokat a középre tette, a helyről nincs vita ; mert az ég és föld között egy középhely igen helyesen tartatik és állíttatik. Hátra van még két tulajdonság-, melyekre nagyobb gondot kell fordítani ; hogy így azok vagy a daemonoktól különbözőknek tűnjenek föl, vagy közöttök úgy oszoljanak meg, a mint azt a középállás kívánni látszik. Azoktól azonban különbözők nem lehetnek. Mert a mily helyesen mondjuk : a középhely sem a legfelső, sem a legalsó, oly helytelenül mondhatjuk : a dae- monok; minthogy eszes állatok, sem boldogok, sem nyo- morúak, mint a növények, vagy barmok, melyek érzék- és észnélktíliek. A kiknek ugyanis elméjében ész honol, azoknak szükségkép vagy nyomorúaknak, vagy boldogoknak kell lenniük. Hasonlólag nem mondhatjuk jól : a daemonok sem nem halandók, sem nem örökéletüek. Mert minden élő lény vagy örökké él, vagy éltét halállal végzi be.Már pedigApülejus szerint a daemonok időre nézve örök- létüek. Mi marad tehát egyéb hátra, mint hogy e középek az égiek két tulajdonságából az egyiket, másokat pedig a földiekéből bírják? Mert ha mindakettőt alulról, vagy mindakettőt felülről bírják: nem lesznek többé középek, hanem egyik vagy másik részhez vagy vissza- ugornak, vagy visszahanyatlanak. Hogy tehát középek maradjanak, sem az egyiket, sem a másikat, — mint ez be van bizonyítva nem nélkülözhetik ; mindkét részről egyegy tulajdonságot kell nyerniük. Azonban, minthogy a földiektől halhatatlanságot, mely nálok nem létezik , nem bírhatnak, ezen egyet az égiektől bírják ; és így nem marad egyéb hátra, mit a földiektől középségök betöltésére nyerjenek, mint — a nyomor. II. Plato elvrokoni szerint tehát a felső istenek vagy boldog örökléttel, vagy öröklétű boldogsággal ; az 3 XIII.
