Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)

VII. Könyv

308

Numa Pompilius könyveiben leírt okait semmikép sem lehet elfogadni, sőt még arra sem találtattak méltóknak, hogy az istenes életűek olvassák; de még arra sem, hogy legalább sötét rejtekökben föntartsák. Azért szavamat beváltva, elmondom azt, minek elmondását e mű harmadik könyvében megígértem. x) Varrónak az istenitiszteletröl szóló könyvében 2) ezeket olvassuk: „Bizonyos Terentius nevű embernek földje Janiculum mellett volt, és ökrésze Numa Pompilius sírja mellett szántván, ekéje kiásta ennek könyveit a földből, melyben a vallási intézmények okalapja foglaltatott; a városba hozván, azokat a praetornak átadták. Ez ama könyvek elejét olvasva, mint nagyérdekű- dolgot bejelentette a tanácsnak, holmidon a honatyák néhány helyet, hogy t. i. mily vallási intézkedések történtek és mi okból, megvizsgálta volna: a tanács Numa akaratát helyeslé, és a nép buzgó atyái elhatározák, hogy a praetor a könyveket égesse meg.“ De higyjenek vagy állítsanak ezen szörnyű istentelenség védői esztelen vitatko- zási viszketegök sugallta bármily fonákságot, részemről elég legyen figyelmeztetni arra, hogy a romaiak vallási ünnepélyének, Numa Pompilius király— ezeknek létrehozója által összeírt okait sem a népnek, sem a tanácsnak, de még magának a papságnak sem kellett volna kitudni ; és hogy maga Numa Pompilius tilos kíváncsiság által jutott a daemonok e titkához, melyet ő csak azért írt le, hogy olvasás segélyével el ne feledje. De noha király volt, kinek senkitől sem kelle félnie, mégsem mert titkába senkit sem beavatni, sem azt kitörlés által vagy más módon megsemmisíteni; minthogy tehát senkivel tudatni nem akarta, nehogy ez által az embereket gonoszságra tanítsa, és megsemmisíteni sem bátorkodott, nehogy a daemono- kat maga ellen haragra lobbantsa : elásta oda, hol biztosságban Ilivé, nem is gyanítván, hogy az eke valaha sírjához közeledhetnék. A tanács pedig félvén ősei hitét kárhoztatni, Numa akaratát volt kénytelen helyesleni; könyveit azonban oly veszélyeseknek Ítélte, hogy már többé el nem ásatta, nehogy a kiváncsi emberek ezen már egyszer felmerült dolgot annál nagyobb hév0 Lásd föl. III. 9. - !) Liv. XL. 29. Valér. 1. 1. Plin. XIII. 23. Lact. I. 22,