Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Sz. Ambrus milánói püspök életrajza
19 árulkodók. Mert az apostol szerint is ily ember iránt szeretettel kell viseltetni, ki önmaga vádlója, s nem várakozik feladóra, hanem azt megelőzi, hogy a vallomás által kitisztulva bűnéből, ne maradjon semmi, mit az ellenfél gáncsolhatna ; ugyanazért az írás is mondja : „Az igaz előbb önmagát vádolj a 13). Mert kiragadván a szót ellensége elől, mintegy a vétkei miatt folytonos rágalmazás zsákmányára fent agyarakat zúzza össze vallomása által, tiszteletet adván Istennek, ki előtt minden nyilvános, és ki inkább akarja a bűnös életét, mint halálát. Mert magának a gyónónak sem elég csupán a bűnők megvallása, hacsak megjavulás nem következik, hogy a bánkódó a megbánt bűnöket többé ne cselekedje, magát, lelkében megalázzá, mint sz. Dávid, ki miután hallá a látnok szájából : „Bűnöd m e g b o c s á t a t o 11“ 14), alázatos vezek- lésben siratta bűnét, úgy hogy a hamut mint kenyeret évé, és italát könyűkkel vegyíté. 40. Keservesen sirt továbbá valahányszor neki valamely szentéletü áldozár halálát jelenték; mi őt ilyenkor vigasztalni kezdtük, nem ismervén a férfi jámbor érzelmét, s nem tudván sírása okát fölfogni. Ezeknek ő felelni szokta, hogy nem azért sír, mivel a megholtnak hirdetett eltávozék, hanem mivel őt megelőzé, és mivel nehéz oly férfira akadni, ki méltónak találtassák a főpapságra. Ő pedig saját haláláról megjósoló, hogy egész husvétig velünk fog maradni : mire méltó is vaía, kérvén az Urat, hogy minél előbb innét kiszabaduljon. 41. Mert mélyen sebzé szivét azon körülmény, hogy a minden rosznak kútfeje — a fösvénység, melyet sem bőség, sem szükség nem kisebbít, egyre hatalmasabban lábra kap az emberek, leginkább pedig a magas ranguak közt, elannyira, hogy azoknál minden közbenjárás sü- keretlen volt, mert mindent áruba bocsátottak. Ennek Olaszországban igen szomorú következményei voltak; azóta minden hanyatlásnak indul. Ha e métely oly pusztításokat hagy maga után azoknál, kik fiaik vagy rokonaik sorsával mentegetik e nembeli bűneiket: mit szóljak 13) Példabesz. 18, 17. — 14) 2. Kir. 12, 13. 2*
