Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Aranyszáju Szent János Konstantinápoli érsek A papságról irt hat könyve - Hatodik könyv
— 323 képzeld tulhajtottaknak, miket mondék. Ha szemeiddel a sátán pokoli seregét s dühös rohamát láthatnád, az említettnél nagyobb és borzasztóbb csatát szemlélnél. Nincsen ugyan ott vas vagy érc, lovak, kocsi és kerekek, hiányzik ott a tűz, a nyilak és minden ilyféle látható eszköz ; de vannak a mondottaknál sokkal borzasztóbb fondorkodá- sok. Ezen ellenségek nem szorulnak mellvértre, nem paizs-, kard-, vagy lándzsára; ezen kárhozatos csatarendnek egyedüli tekintete is elég volna a lélek elcsüggesztésére, ha ez nem lenne kitünően szilárd és saját erején kívül az isteni gondviselés nem őrködnék fölötte. S ha vagy e testben vagy a nélkül tisztán és félelem nélkül szemlélhetnéd csatarendét és ellenünk irányzott táborát: látnál ott, nem ugyan vérpatakot, sem hullákat, — hanem oly lélekromo- kat, s oly nagy sebeket, melyekhez képest az általam imént leirt harc inkább gyermekek kedvtöltésének és játékának, mint csatának látszanék ; mert naponkint any- nyian sebesítetnek meg. A sebek azonban nem okoznak egyenlő halált; hanem a mennyire különbözik a lélek a testtől, annyira elütő a lelki halál a testitől. Mert ha a lélek megsebesítve elesik, nem fekszik érzéketlenül, mint a test: hanem már e földön a rósz lelkismeret zaklatja őt,ez élet után pedig örök kárhozatra vettetik. Ha valaki a sátán okozta sebeket nem fájlalja, ez érzéketlenségből még nagyobb kár háramlik reá; mert ki az első csapásra érzéketlen, az a másodikat s következőket is könnyen elfogadja ; minthogy bősz ellenünk véglehelletig nem szűnik meg üldözni, kivált a tétlen s az előbbi sebeket megvető lelket; mert ha az összeütközés módját vizsgálod, azt hevesebbnek és ravaszabbnak találandod. Ki sem ismeri a csalás és ravaszságnak annyi nemét, mint azon gonosz; és ki sem üldözi oly kérlelhetlen gyűlölettel még legengesz- telhetlenebb ellenségét is, mint azon elkárhozott szellem az emberi természetet. Ha pedig még csatázási bátorságát vizsgáljuk, nevetségesnek fogjuk tartani az embereket e tekintetben vele összehasonlítani. Ha valaki legádázabb s legbőszebb vadakat kiszemelve, a sátán dühöngésével ösz- szehasonlítaná, azokat hozzá képest fölötte szelídeknek és békéseknek találná: annyira ég dühe, midőn lelkünket 21*
