Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)

Aranyszáju Szent János Konstantinápoli érsek A papságról irt hat könyve - Hatodik könyv

- 320 gában élni, s egyszersmind jelen biztosságomban megmaradni; s azért kérlek könyörülj inkább rajtam, ki ennyi nehézség közé szorultam, mintsem hogy rágalmazz : de erről — mint látom — még meg nem győzhettelek. Itt az idő tehát, hogy egyetlen fonmaradt titkomat is előtted fölfedezzem ; mi sokak előtt hihetlennek fog ugyan látszani ; mindazáltal nem szégyenlem azt kitárni. Noha az, mit mondandók, egy rósz lelkismeret s számtalan bűnnek jele ; de miután az Isten, ki minket megitélend mindent pontosan tud, mit használ az nekem, ha az emberek nem tudják? Mi tehát azon titok? azon naptól fogva, midőn értesítettél, hogy püspöknek akarnak választani; annyi félelem és szomorúság szállta meg lelkemet, hogy gyakran halálos veszélyben forogtam; fontolóra ugyanis vevén Krisztus jegyesének dicsőségét, szentségét, szellemi szépségét, okosságát, ékességét; más részről mérlegbe vetvén hiányaimat, nem szűntem őt megsiratni, és szerencsétlenségemet hirdetni, s gyakran sóhajtozva és tűnődve ily szavakat intézék magamhoz : ki sugallta nekik ez eszmét? mit vétett az Isten egyháza? mi keseríthette el annyira Urát, hogy őt nekem a halandók legnyomorub- bikának adta át, s ily nagy gyalázatra kárhoztta ? Ezeket gyakrabban észlelvén, minthogy egyházunk ily nagy meggyalázásának gondolatát sem állhattam ki, mintegy bámulattal eltelve és elkábítva képtelen voltam valamit hallani vagy látni. Fölocsúdván e lelki ájultságból, — néha t. i. szünetet is engedett — könyár hullt szemeimből, és szomorúság fogott el : a könyzáport ismét félelem váltá föl, mely lelkemet nyugtalanság, zaj és rémülettel tölté el. Ily lázas állapotban töltém el a múlt időket. Te erről mitsem tudtál, sőt engem nyugodtnak hittél. Most azonban megkísértem lelkem zivatarát előtted kitárni : talán felhagyva a vádakkal, bocsánatra leendsz hajlandó irántam. De mi képen fedezhetem ezt föl előtted? Valóban tisztán csak akkor láthatnád ha egész szivemet kitárnám előtted. De minthogy ez lehetetlen, tehetségemhez képest, homályos képben legalább bánatom ködét törekedem ecsetelni. Te pedig a képből szomorúságomat következtesd.- Képzeljünk, egy leányt, ki az egész föld fölött uralkodó