Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Aranyszáju Szent János Konstantinápoli érsek A papságról irt hat könyve - Negyedik könyv
— 281 gyításnak alája veted, az előbbeni bajoktól megszabadulsz, úgy szinte, ha azt megjelenése után el nem fogadtad, nyavalyáidnak soha vége nem leszen, következőleg a büntetéseknek sem. És miután te minden tőled kitelhető eszközöket fölhasználtál, hogy a hivatalt elnyerjed, jóval nagyobb kínokat kell kiállanod, mint ha arra soha sem jutottál volna el, mert a kit a jótétemények nem tőnek jobbá, az megérdemli, hogy súlyosabb büntetéssel lakoljon. Minthogy tehát az ilyen roentegetés gyöngének bizonyult be, szükség másutt keresni biztosságot. Vazul: De minő biztosságot említesz? hisz szavaid oly rémülésbe ejtettek, hogy én ugyan még magamban sem tudok bízni. János: ne csüggedj annyira, kérlek. Valóban van biztosság, mely nekünk gyöngébbeknek abban áll: hogy soha iljr hivatalt el ne vállaljunk, nektek pedig, kik szilárdabbak vagytok, üdvötök Isten malasztja után nem másban helyezni, mint annak elkerülésében, mi ezen ajándok és az azt osztogató Isten irányában méltatlan lenne. Azért legnagyobb büntetésre méltók, kik saját igyekezeteik által nyervén meg e méltóságot, abban gonoszságból vagy ügyetlenségből roszul járnak el: mindamellett azok sem számolhatnak kíméletre, hanem minden mentségük eredménytelen lesz, kik azt elnyerni nem iparkodtak, mert úgy vélem, ezer hívásra s kényszerítésre sem szabad ügyelniük, hanem megvizsgálva előbb önmagukat, s mindent jól megfontolva, engedjenek a kényszerítők unszolásainak. A ház építéshez bizonyosan senki sem fogna, hacsak nem építész; hasonlag a testi bajokat sem merné orvosolni, ki orvosi tudomány nyal nem bir: sőt ha kényszerítik is, el nem fogadja azt, mihez nem ért, és tudatlansága miatt nem pirul. A kinek gondviselésére tehát annyi lélek bízatott, az ne vizsgálja-e meg elébb önmagát, hanem elfogadja-e a hivatalt ha bár legügyetlenebb is, mert ez vagy amaz parancsolja, minthogy valaki kényszeríti, nehogy ezt vagy amazt megsértse. Nem sodorja-e úgy magát az örvénybe a többivel együtt? S midőn hatalmában áll megszabadulni, másokat is tönkre tesz. — Honnan reményel- het-ni tehát segélyt? Kitől várhatni kegyelmet? Kik fogják majd pártunkat? Váljon azok, kik rajtunk erőszakot
