Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Sz. Ambrus milánói püspök az egyháziak kötelmeiről irt III. könyve - Második könyv
146 zal, mim van-, azaz: nincs hiányom,nincs fölöslegem. Nincs hiányom, mert többet nem kívánok, nincs fölöslegem, mert nemcsak magam, de mások számára is bírok. Ez a pénzről. 90. Egyébiránt ez mindenére alkalmazható, mert megelégedett sajátával, nem sóvárgott nagyobb tisztelet sem fényesebb szolgálat után, nem hajhászta a szerfölötti dicsőséget, sem a nem érdemelt kegy után nem esenge ; hanem a szenvedéseket békén tűrve, s jutalmára számolva várta küzdelme végét ; megalázni is — úgymond — tudtam magamat. E szerint nem tudatlanságból, hanem szerénységből és tudományosságból eredeti alázatosság érdemel dicséretet; van ugyanis félelemből, járatlanság- és tudatlanságból eredt alázatosság is, ezért mondja az irás : „És az alázatos lelküeket üdvözítendi“3). Jelesen monda tehát: megalázni is tudom magamat, azaz: tudom, hol, mikép, mi okból és tisztben cselekszem azt. Megvettetett a Pharizeus, mert meg nem alázta magát; de meg- igazult a vámszedő, mert megalázta magát. 91. Bővelkedett sz. Pál, habár a gazdag kincseivel nem is bírt, mivel dúslelkü vala. Bővelkedett, mert nem pénzbeli adományt keresett, hanem a kegyben akart részesülni. De így is érthetjük ; tudott bővelkedni, ki magáról elmondhatta : „Nyíltan szóltunk hozzátok, oh Korinthiabeliek keblünk tárva van“ 4). 92. Mindenben gyakorlott vala, tudott megelégedni, tudott éhezni. Boldog, ki Krisztussal megelégedni tudott. Tehát a tudományosság okozta kielégítés nem anyagi, hanem szellemi. És így méltán szükségeltetik a tudomány, mert nem egyedül kenyérrel él az ember, hanem mindennel mi az Úr szájából jő. Ki tehát így tudott megelégedni, így éhezni, tudta, hogy mindig újat keresne, az Istent éhezni, tudta őt szomjuhozni. Tudott éhezni, mert tudta, hogy az éhezők kielégítetnek ; tudott és képes vala bővelkedni, ki mivel sem birt, mégis mindene volt. 3) Zsolt. 33, 19. — 4) Kor. II. 6, 11.
