Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
412 Tüïbe vettetnek. 65. Zsolt. té, azonnal ajég által már rég megmeredt test hirtelen el halt. így lön ez az ideiglenes életnek túlságos szeretete által hasztalan követve el vétket, — hitszegövé. De az ör, midőn a hitszegöt látta volna a fürdőbe futni, azonnal a szökevény helyét elfoglald ; elvetve u. i. ruháját a meztelenek közé kevere- dék és a többi szentekkel ugyanazon szavakat har- sogtatá : „Keresztény vagyok.“ Mig tehát e hirtelen megtérése által csodálatra ragadá a többieket : a számot is betöltötte s az elveszett társ miatt bu- songó szenteket is megörvendeztette, azok módjára: kik az első csatarendben elesett helyébe azonnal mást állítnak, hogy a rés miatt a többiek ne szenvedjenek. Illy módon viselte magát az ör; mert szemtanúja volt az égi csodáknak, elismerte az igazságot, az Urnái kerese menedéket s a vértanuk közé számíttatott. Az apostolok példáját követte. Elment Judás, Mátyás helyettesittetett. Pált is követte, ki előbb üldözője volt az iidvözitő tannak, később annak hirdetője. Felülről hivatott öis, nem az emberektől, nem is emberek által. Hitt Jézus Krisztus nevében, a keresztséget fölvette s pedig nem más valakitől, hanem tulajdon hite erejéből, nem vízben, hanem tulajdon vérében megke- reszteltetvén. 6. Midőn azután reggel föltűnt a nap, az életnek még némi jelét adó vértanuk tüzbe vettettek, hamvaik pedig a folyóba szórattak hogy igy harcuk a természet minden elemein keresztül menne Először u. i. a ,földön' kisértettek ; azután a levegőben' szabad ég alatt bizonyiták be állhatatosságukat; utójára pedig a ,tüz‘ által megégettetve, a ,víz‘ fogadd be hamvaikat. Ezekre tehát igazán rá- illenek a szavak: „Keresztül mentünk tlizen, vizen, és kivezetett minket a nyugodalomba." Ök azok, kik tartományunkba letelepedvén mint védtornyok, az ellenség pusztításai ellen ótalmat nyújtanak. Nem egy helyre szorítkoztak, hanem mindenütt szíves fogadtatásban részesülvén , számosak hazáját éke-