Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

383 6. Midőn pedig illy kegyetlensége által sem Nem hizei- téritheté el hitétől a boldog férfiút az elnök, ak- gések alatt. kor m£g uton támadta meg : csábokkal és határ­talan kegyességgel iparkodott öt tévútra vezetni s igy megfertöztetni hite tisztaságát, miután a sátán is többnyire ezt az utat szokta választani, t. i. a gyávákat félelemmel rettenti el, az erősöket pe­dig hizelgéssel és csábitgatással ejti meg. Ezt az elnök utánozván, midőn rémítő kínzásokkal meg nem hajthatá, csalárdsággal s kecsegtetéssel töre­kedett öt hálójába keríteni. E célból rendkívüli ajándékokat Ígért neki, mellyek közöl egyeseket mindjárt megnyerne, másokat pedig a császár fog­na bizonyosan megadni ; péld. fényes állást a ka­tonaságnál, vagyont, gazdagságot, mindent, mit csak lelke kivánhat. De ezek által sem gyözetett meg, sőt inkább még jobban nevette az elnök esztelenségét, ki azt vélte hogy a mennyei boldogságot valami mél­tóval e földön lehet kipótolni. Erre az istentelen bíró nem tudva többé fékezni haragját tajtékozva dühében kardot rántott, a bakót elöparancsolá s kezével és gonosz nyelvével a férfiú vesztéhez fo­gott. A színjátékon jelen volt sokaság azonnal ösz- szecsödiilt a törvényszék körül, a városban levő többi néptömeg pedig szinté kifutott ez uj látvány szemléletére, melly az angyalok és minden te­remtmény előtt bámulatos, a sátánra nézve pedig siralmas s a poklokra rettegtetö vala. Sőt mi több! az egész nép össszegyülekezvén a város majdnem üresen maradt. A hullámzó folyam habjaiként to­longott a népsokaság a városon kiviil a vértanu- ság helyére. A nemesb családanyák nem különben siettek a hely színére, mint az alacsonyabb ál­lapotúak. A házak őr nélkül maradtak, a kalmárok boltjai odahagyatvák, az árúk a piacon széthány­va hevertek. Csak annyiból volt a város biztos, hogy mindnyájan kimenvén senki sem maradt benn, ki valami tilost vitt volna véghez. A cselédek el­hanyagolván szolgálatukat kíváncsian várakoztak

Next

/
Thumbnails
Contents