Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

380

Visszamegy a városba.

ment, a vadak közt töltött életet szelidebbnek tartva a bálványimádók társaságánál és községénél Illés prófétának példája szerint, ki midőn Szidóniának (Jezabel) naponkint öregbedö bálványozását látná, Choreb hegyére vonult vissza, hol egy barlangban tartózkodván Istenhez folyamodók mindaddig, mig azt, mi után vágyott, meglátta, t. i. mit képes a halandó ember tenni. így Gordius is megvetve mindent, kerülve a városi tolongást, a piaci zajt, a hivatal-vadászást, a törvényszékek pompáját, a rágalmazókat, az adókat és vevőket, a hamisan esküvőket, a hazugokat, az ocsmány beszédeket, tréfákat s egyebeket, miket a népes városok nem különben, mint a nagy hajók a hozzájok csatolt sajkákat, maguk után vonnak—visszavonult. Ezen fóliil a látás és hallás érzéket valamint kedélyét is, hogy Istent láthassa és boldog lehessen, megtisztítván és megszabadítván a bűnöktől, csakugyan látott dicsöült szellemben s az isteni kinyilatkoztatásból tanulta a titkokat; nem emberektől sem emberek által nem taníttatott, hanem a nagy Mester, az igazság Lelke volt tanitója.

4. Megfontolván igy milly csalfa és silány az emberi élet, mennyire tökéletlenebb és minden álom s árnyéknál is mulékonyabb: a mennyei élet szeretetétöl föllángolt, s mint egy erős bajnok magát böjtölésben, virasztás-, imádságban és a sz. Lélek sugallatainak szünet nélküli elmélkedésében tökéletesen gyakorlottnak s ez által a küzdelemre eléggé megedzettnek érezvén , azon napot várta leginkább, mellyen a népes város a lovagjátékok szemléletébe leend merülve, amellyek e helyt akkori időben Marsnak vagy inkább az ellenségeskedéseket szító bősz ördögnek tiszteletére tartattak. Az egész nép magas állványról nézte a játékot; nem is hiányzott senki sem zsidó sem pogány, de a keresztények sokaságából sem, kik gonoszul éltek s a hasztalan pompa seregbe vegyülve henyéltek, sem a gonoszok társaságát nem kerülték, sőt inkább