Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

358

S bár a feneketlen örvényt szikla,

Férfi és hurok sulyjával nyomja:

Ez azért önként meg nem nyílik.

Erezé a püspök-vértanú hogy Tőle már a boldog fólmenet Trónjához az ég örök Urának,

És a győzelem, meg végtusának Dicsbabérja megtagadva lett.

„Nem szokatlan , vagy tán uj dicsőség Az neked , hatalmas Jézusom ! — így szól — ha parancsoló szavadra A zugó folyók maradnak állva,

Vagy ha jársz zajgó tengerhabon.

Tudva van, miként tapodta Péter Szent tanítványod a tengerárt Nagyhatalmú jobbodtól vezetve,

A mint gyönge léptivei remegve Hab fölött utánad nyomba járt.

T udva van, miként a szőke Jordán, Melly kanyargva szerte bujdosik,

A midőn szilaj volt rohanása,

A forrás felé fordulva vissza Föl felé csapott végső csöpig.

Nagy hatalmadnak remek csodái Mind ezek, Uram ! s hogy én imitt A zátony fölött lebegve úszom Könnyedén , habár kősziklasuly nyom : Mind ezek hasonlag műveid.

Már betelt dicsőségednek fénye,

És kitűnt, mi nagyszerű neved,

Melly a népek bámulási tárgya ;

Oh ne nyújtsd, Uram, kérlek, továbbra Ez utolsó életperceket.

Krisztus Is ten.

Milly hatalmas vagy, mutatja A nehéz követ vivő folyam.

Most mi hátra van, könyörgök, engedd, Mi akárminél becsesb : te értted

Halni meg, nagy Isten Krisztusom!“

És a mint ekép eseng szavával,

Némul ajka, s éltető heve