Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
303 és e nők nem mertek volna be lépni ; ha a vas zárakat össze nem töri, nem viheték el öt a szüzek ; ha a börtönt ki nem üresíti, nem lépnek abba olly bizalommal a vértanu-nök. Áldott Isten ! egy nö a halál ellenében rettenthetlen ; a nö, ki a halált természetünkbe hozta, az ördögnek é régi fegyverét legyőzte ; erőtlen nö s a méltatlanságoknak alávetett gyönge edény gyözhetlen fegyverré lett. Nők a halállal dacolnak! Ki ne csodálkoznék ezen? Piruljanak a pogányok, szégyenkedjenek a zsidók, kik Krisztus fóltámadásában nem hisznek. Mert kérdem : ugyan mi nagyobb védve a feltámadásnak, mint midőn a dolgok illy változatát látod ? A nők bátran néznek szemébe a halálnak, melly azelőtt a sz. férfiaknak is rettentő s iszonyú vala sat. ,2) S eddig a halálról. — Most fogjunk a vértanuk dicséretéhez, ha csak a hallgatásban el nem fáradtatok, ámbár az eddigiek is alkalmilag a vértanuk dicséretére mondattak. Méltó azonban ezen történet arra, hogy az elbeszélést kissé fólebb kezdjük. 2. Hajdan az egyház egén sötét viharfelhők gyűltek össze s ez az eddigi üldöztetési förgetegek közt a legvészesebb volt. Kettős vala e harc, belső t. i. és külső ; amaz hazai, ez pedig kül-ellen- töl ; egyik az idegenek-, a másik a családbeliektől vette eredetét. Ha e harc csak közönséges is leendett, a veszély mégis elviselhetlenné vált, — ha csak belül tör ki, dacára ennek mégis rémítő lett volna a sanyarok nagysága. Most azonban kettős vala az, s melly a hazaiaktól kezdetett sokkal vész- terhesb volt, mint melly az idegenektől. Mert attól , ki magát ellenségnek vallja, könnyen őrizkedhetünk ; de ki baráti álcát ölt, azonban ellenséges indulatot forral szivében, azt, csellel sem igen foghatjuk meg. Kettős vala tehát a harc : ez polgári, *) *) Itt átfutja röviden az ó szövetségi történeteket, mely- lyekben mondatik a sz. Patriarchákról, hogy a haláltól féltek. Kegyetlen üldözés.
