Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

278

A szomorú sokaság arcát más részre irányzá,

Nem nézvén a kitett hajadont, óvakodva, nehogy tán Kéjre gyuladt szemmel megsértse a védtelen Ágnest.

Egy vala mégis elég bátor, ki szemét a leányra Kéjpillantással szegezé s nem borzada szíve :

Mert a kecses szűz alakra kacér szemeket mere vetni ; Ámde legott boszuló villám tüzszárnyakon égből Jő sebesen, s a merész nézőt vaksággal üté meg Fénye világának : tüstént iszonyodva rogyott le A rut lelkű gonosz s vergődik az utca porában.

A félig holtat gyászhang késérete mellett Vitték, a földről szomoriín fölemelve, baráti.

S a diadal-koszorús szűz örömringatva tovább ment, Krisztusnak dalokat zengvén hálás köszönettel,

Mert az ijesztő vész-örvényt el birta kerülni,

Szenny nélkül tisztán maradott győztes szüzesége Förtelmes bujaság csábító karja között is.

A hir mondja tovább, miszerint fölkérve hívektől,

Ágnes imát rebegett éghöz, hogy visszaadatnék

Istentől a kibűnhődött ifjúnak elalvó

Élte megint, s behomályosodott szemfénye derüljön

Újra sugárzatival : s im ! lát, éledve legottan. —

Ámde,csak elsőjét haladá túl bére fokának

Még Ágnes , hamar a másik magasabbra jutott föl.

Mert zsarolójának tüzesebb harag égeti lelkét ;

Győzve vagyok ! — dörgött a gálád —' reszketve dühében, Menj szaporán, készítsd éles vasadat te poroszló !

És császárunknak szigorún hajtsd végre parancsát.

Ágnes, a mint látá a gyilokkal előtte megálló Durva cseléd zordon képét, örvendve kiáltá:

„Oh! jobban szeretem, hogy e zordon, alakra ijesztő Éégyvernök közeleg hozzám vérszomjas acéllal,

Mintha jön egy kéjtől kimerült, pulya szellemű ifjú, Illatozó kellemszerrel piperézve legyen bár :

Mert szüzeségi arany koszorúm rablója lehetne ,

E szerető kedves, mondom, bizonyára előttem ;

Ah ! megyek üdvözlő szókkal megelőzve fogadni,

S nem késem forró óhaját bétölteni gyorsan :

A gyilkos vasnak szivemet föltárva örömmel.

Kardod erős élét keblem legmélye fogadja ;

S igy eme földi sötétségnek szabadulva ködéből,

Mint Krisztus szűz arája egek magasába jutok föl;

Nyisd, örök égi király! mennyednek arany kapuit meg, Mellyek előbb föld népe előtt elzárva valának,

És a feléd epedő szűz arát hivd, kérlek , öledbe !“ így szólván lehajolt fővel Krisztushoz imázott