Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
13 mondjam : Isten szolgálatára szentelt vallásos érzülettel , a bíró minden fenyegetése és méltatlan- kodása dacára mindketten állhatatosak maradván, pallos által végeztettek ki. 12. Minthogy pedig megérintök, hogy Phileás 10*ik f‘\i- a görög tudományokban kitünöleg jártas volt, álljon elő maga, hogy részint magáról tegyen bizonyságot, s mondja el: ki és hová való volt? részint a vértanú pedig azon vértanuságokat, mellyek Alexandriában 3 történtek, hivebben adja elő saját szavaival H) mint mi birnók Phileásnak a Thmuitákhoz irt leveléből. „Minthogy tehát a velünk társalkodóit dicső vértanuk ismerték azon példákat, jeleket és épületes emlékeket, mellyek a sz. Írásban foglaltatnak ; minden késedelmezés nélkül, lelki szeműket őszintén a mindenség Urára függesztvén és a hitért a halált is szivesen fölkarolván, szilárdul s híven ragaszkodtak hivatásukhoz. Mert jól tudták, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus azért lett mié- Krisztus rettünk emberré, hogy a bűnt egészen kiirtsa, és meg^se?>u~ nekünk az örök életrei törekvésünkben segédeszközöket nyújtson. Mert Krisztus nem tekintő ra- FiIip 2ik r. gadmány gyanánt Istennel egyenlőségét, hanem megalázá önmagát szolgai alakot öltvén föl, s külsőleg úgy tűnt föl, mint ember. Megalázta magát a halálig és pedig a kereszt haláláig. Azért a vértanuk is, kik magukban hordozák Krisztust, nagyobb kegyajándékokat nyertek, és minden nyomort, a kínok minden nemeit, mellyeket csak ki lehetett gondolni, nem egy Ízben, hanem némellyek ismételve és többször is kiállották. És midőn a katonák nem csak szóbeli fenyegetödzésekkel, hanem tettekkel is versengtek félelmet gerjeszteni bénnök: nem tört meg bátorságuk, mivelhogy a tökéletes szeretet számüzé keblökböl a félelmet. Hol a szónoki tehetség, melly képes lenne illy lélekeröt, illy 14 14) Ezért Phileást sz. Jeromos az egyházi irók közé sorozza.