Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
21 Ô, és mennyit tesz a benne hivökkel.“ Szabin alta- nácsfö erre megjegyzi: „Igen, látszik, mennyit tett veletek, midőn benneteket, mint mondám, kezembe adott.“ Sz. Lucián közbe vág: „Már mondtuk, hogy a keresztények dicsősége és az Ur Ígérete az, hogy a ki hiven küzd az ördöggel, s annak fenyegetéseit és a jelen múlandóságot megveti, az a jövő örök életet elnyeri.“ Szabin altanácsfő: „Vénasszo- nyos mesék ezek, a miket beszéltek ; hajtsatok az én szavamra, és áldozzatok az isteneknek, teljesítsétek be a királyi parancsot, nehogy haragra gyuladván, uj és kikeresettebb büntetések alá vesselek.“ Sz. Marcián pedig feleié : „A mint tetszik, úgymond, kinoztass, mi készek vagyunk mindent inkább eltűrni, mintsem hogy az élő és igaz Istent megtagadván, a külső sötétség, s akiolthatlan tűzre vettessünk, mellyet Isten az ördögnek, s az ö szolgáinak készített. 7. Ekkor Szabin altanácsfő látván állhatatosságukat, Ítéletet hoza fölöttük, mondván : „Luciánt és Marciánt, mint isteni törvényeink áthágóit, kik a keresztények hiábavaló vallására tértek át, s dacára minden intésünknek és fölhivásunknak, hogy engedvén nagyhatalmú császáraink parancsainak , áldoznának, s igy éltöket megmentenék, engedelmeskedni vonakodtak, máglyára kárhoztatom.“ Ök azonban, midőn a vesztőhelyre értek, egy szívvel és lélekkel a következőkép rebegének hálát Istennek, mondván. „Néked, Urunk Jézusunk, nem mondhatunk elég dicséretet azért, hogy minket nyomorultakat és méltatlanokat, a pogányság té- velyéböl kiragadván, a te Nevedért eme nagy és dicső szenvedésre méltattál, hogy a szentek egységébe fölvétessünk. Tied a dicséret és dicsőség, Neked ajánljuk lelkünket és szivünket!“ Az ima be- végeztével a vallatók azonnal meggyujták a farakást, 2) s a tiszteletre méltó vértanuk kiállván vég2) Mombrit szerint: „égő fahalmazra dobták őkét.“ Váltatoknak (Quaestionarii) azok mondattak, kik a vádlottá-
