Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)
III.
67 kába ugrálának, és illyenkor sarkantyúikat olly mélyen meríték a béketürö atya oldalaiba, bogy, mint egyik meg- vallá, lovát sohasem sebzé meg olly kegyetlenül pengőivel, mint Isten szolgáját. Ezzel sem elégedvén meg, tizennyolc talléron zordon pórokat fogadtak melléje, kik a térdelő hitvallón különfélekép mutaták ki embertelenségöket ; arcul csapdo- sák, szemébe pökdösének, fegyvereik tompa részével szab- dalák, mi közben lelkét förtelmes káromlásaikkal kinozák: György mindezt a szelid Megváltó példájára csöndesen szen- vedé, mint a bárány nyirója előtt, száját sem nyitva meg, egy árva szót sem ejtve sem a marconák feddésére, sem a kinok mérséklésére, sem önmaga védelmére; csak egyszer szólamlék meg, akkor, midőn hite megtagadására csábittat- va, véghatárzata kijelentésére sürgethetett, ezeknek György: „Nem tudom ugyan, — válaszola, — hogy mikép fogtok gyötörni, vagy talán meg is fogtok ölni, ti lássátok ; a mi engem illet, én örömest szenvedek vértanuságot.“ Illy állhatatosság nem maradhatott foganat nélkül a környezőknél ; beteljesedett, mit a nagy Pázmány mond: „Noha egyéb dologtól elidegenedik ember a kinnal, gyalázattal és kárvallással ; de a kér. hitnek szerelmére kinok gerjeszték a hivek Szivét; nem sokkal kevesebb csodával, minthogy az Illés áldozata a viz nedvessége által gyújtaték föl. Mert a kiknek gyémántszivii keménységét a köveket egyberontó Igének prédikálása meg nem lágyítá, aMártirok vére meg- olvasztá. És noha senki az egy Istenen kivül szolgát nem találna, ha szegödése napján egyik szolgáját fölakasztatná előtte, és azzal ajánlaná magát a többinek, hogy csak jól szolgáljanak, velők is ezen formán bánik mindazáltal a Krisztus szolgáinak kínja volt föeszköze a világ megtérésének“ ). György kínzói közöl ketten megrettenve távoztak lakaikba : „Mi ártatlanok vagyunk ennek vérében és halálában!“ ismételek, és hitök kialuttszövétnekeujra lángra lobbanván , a katholika egyházba visszatértek. Erre báltát ragadtak a kegyetlen bakók, s Isten szolgáját földre terítvén, tetőtől talpig vagdosni kezdették: de hiába fenték ki a gyilkos szekerce élét, csodálatosan nem fogott György atya tes3) Kalauz 57. 1.
