Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

hetek hatalmukba. A szűz pedig az alatt Istennek szolgálván, virasztás ás imádságban tölté az éjét is. Ekkor bübájolásukkal isteneiket zaklaták föl, tölök kérendök e tárgyban tanácsot. ') Az ördögök pedig felelék : valahányszor olly lelkeket akartatok elcsábítani, kik nem ismerik az Istent, ki mennyekben vagyon, mindannyiszor, segítségülhi- ván bennünket, könnyeden végeztük a dolgot; de most midőn ezen szűz ellen kell küzdenünk, láttátok, habár sokat tettünk is, semmiresem mehetünk ellene, ö tiszta szüzességét Jézus Krisztusnak, az ö Urának, a mindenségIstenének, ki mindenik üdvéért fölfeszittetett, ajánlván, ez védi öt, minket pedig nyomasztani meg nem szűnik, és meg is ör- zendi sértetlen. Innen van, hogy semmit sem tehetünk ellene, s ötét semmikép meg nem győzhetjük. A gonosz lelkeknek illyetén nyílt vallomása csodálkozással s félelemmel tölté el őket, annyira, hogy közel halva rogytak össze. Ezután nemsokára föl- eszmélvén, más kuruzsláshoz fogtak: elbocsáták t. i. maguktól az ördögöket. De csakhamar újra panaszolkodának egymásnak mondván : Minthogy ama fölfeszített Jézus Krisztus, ki mindenen uralkodik, ki az ördögöket és minden bűvös mesterségünket meggyőzi, olly sokat tehet : azért ö hozzá kell fordulnunk, öt kell félnünk, és tisztelnünk;

') E helyet az egymás közt, és Mombrittcl cgybehason- lított kéziratokból javítottuk ki. Továbbá nem egy példára akadunk a régieknél, hogy a bűvészek mesterségükkel az ördögöt valóban előidézték. Nevezetes, mit e dolog körül Szozomén (lib. 5. Hist, cedes, cap. 2.) és Theodo- rét (Hist, eccles. libr. 3. cap. 3.) a hitehagyott Juliánról beszélnek. Midőn t. i. ez illy bűbáj olásokkal foglalatoskodnék , a rémek megjelenése által, miket a bűvölő idézett elő, annyira megijedt, hogy zavarodásában, a keresztény szokás szerint, magát kereszt jelével jelölé meg, mellynek erejére s hatására a rémek eltűntek. L. nazian- zi sz. Grergelt (Invectiva in Julianum) és Özsébet (lib. 7. Hist. cap. 10.)