Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

VI. Elérkezvén a vértanuk vesztőhelyére, látta őket iszonyú küzdelmeik között : ott egyet tiiz- halom fölött fejével lefelé függesztve, itt egy másikat négy karóra feszítve lassú kínzással kivégeztetni, majd ismét eltorzított arccal, mást körmökkel összehasogatva ; ott egyet elvágott kezekkel, itt egy másikat nyakán keresztül döfött karóval a földhöz szegezve, majd ismét egyet ellenkező irányba hajlítva, azaz kezeit és lábait hátra tekerve és a szolgáktól botokkal kinoztatva. Iszonyú rémület és elviselhetlen félelem rázta meg a nézők kebleit, de mindezeknél meghatóbb volt látni, mint gyöze- ték le az ördög, s mint küzdőnek vitézül Krisztus szolgái.

VII. Hozzájok közeledvén Bonifác szolga, a szenvedő vértanukat, kik mintegy húszán lehettek, csókolni kezdé. Azután felkiáltott: „Keresztények,

és szent vértanuk nagy Istene!------Kérlek titeket

Krisztus szolgái ! esedezzetek érettem, hogy szen- vedéstekben részesülhessek, küzdvéu az ördög ellen.“ Erre leült a sz. vértanuk lábainál, s bilincseiket átkarolva csókolgatá mondván: „Ivüzdjetek bajnokok, és Krisztus vértanúi az ördög ellen, legyen erős kitartástok ; nagy a munka, de nagyobb lesz a nyugalom, iszonyúak a kínzások, de kif’ejez- hetlen lesz az öröm. E földön szolgáktól kinzatik a test, a jövőben pedig Isten angyalai szolgáland- nak neki.“

VIII. Erre Szimplicius biró a néphez fordul s midőn észrevevé őt, illy kérdést tön : „Ki ez, ki engem s isteneimet megvetve, illy méltatlanságot mer elkövetni ? Idéztessék itélöszékem elé.“ Megjelenvén Bonifác, e kérdést intézé hozzá a biró: „Hogy hívnak téged, ki még az én szigorteljes Ítéletemet is megvetni merészled ?“ Bonifác feleié : „Keresztény vagyok. Es mivel az Ur Jézust ismerem el uramnak, Isten segélyével megvetlek itélö- székeddel együtt.“ A biró ismét kérdé: „Hogy hívnak ? Erre Bonifác: „Már mondám, hogy kérész-