Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)
Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról
223 következő fejezeteit, hol ez egyszersmind azt is törekszik behizonyitani, miszerint csak egy Euchér nevezetű püspök volt a lyoni egyházban ; holott Rajnak! Theophil (in Indiculo SS. Lugdunensium), Barónius bibornok, ki annak előtte ellenkező véleményben volt, „továbbá Mabillon sz. Ivonzorcia életéhez csatolt jegyzeteiben, s több más szakértő férfiú állitja, hogy két lyoni püspök volt Euchér néven, kik közöl az öregebbik arlesi Hiláriussal egykorú, ki öt szent Honorátról tartott beszédében mégis dicséri, s 454-ben halt meg; az ifjab- bik pedig, kiről arlesi szent Caezár életében van említés téve, csak az orange-i II—ik zsinat után, halt meg, mellyet még 529-ben alá is irt. 2. Továbbá úgy látszik, hogy a frank atyák is Euchér elbeszélését használták föl kútfőül azon létben mi - isteni tisztelet szerkesztésében, melly ezen vértanuk hasznaltí,k- ünnepén szokott fölolvastatni. Tanúsítja ezt a góth misekönyv, mellyböl az erre vonatkozó helyet ki- irandjuk. Sőt valószinüleg ez azon szenvedés, melly- röl sz. A vit vienne-i püspök e vértanukról tartott sz. beszédében állítja, hogy azt szokás szabta kötelességként olvasták; mert a mit Euchér beszédében bővebben mond, mindazt kevés szóval előadja Avit isamind- eddig fönmaradt sz. beszédének töredékében; ö ugyanis ezen vértanukról, kiket „szerencsés hadseregének „Felix exercitus“ nevez, szinte elismeri, miszerint sors utján megtizedelték, s végre mindnyáj okát föl- koncolták. De jó lesz az egész beszédtöredéket ide igtatnunk , mellyet a sz. régiségekbeni búvárkodása miatt hires és fáradhatlan szorgalmú Szirmond Jakab a thuanei könyvtárban létező fahéjra irt ősrégi iratdarabokból, mellyek most a királyi könyvtárban ritka kincs gyanánt őriztetnek, és a mely- lyekről a szaktudósok, kik azokat megvizsgálták, állítják , miszerint még Avit életében, vagy legalább mindjárt holta után Írattak légyen, lemásolt. A nevezett sz. beszéd cime ez : „Dicta in Basilica Sanctorum Agaunensium, in innovatione Monaste-