Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

kus és társainak vértannságát a 12-ik fejezetben következőleg Írja le: „Továbbá három férfiút Krisztus dicső megvallása után a vad állatoknak vetettek oda, s ott nyerék vértanuságuk pálmaágát. Ezek egyikét Priskus- a másikát Malkus- a harmadikét Sándornak nevezték. Lakásuk künn volt a mezőn gazdaságuk körül. Egyszerre csak arról kezdik magukat vádolni, hogy elmulasztván eddig vételkedni a vértanusági borostyánért, gyávák és hanyagok az alkalmak fölhasználásában, mellyek- kel az isteni szeretettől lángoló hitvallók módjára a mennyei jutalmakban részesülhettek volna. Föltették tehát magukban közmegegyezéssel, hogy Caezáreába men vén, önmagukat vádolandják be a biró előtt, hol az említettem halálitéletet el is nyerték.“ Ugyanerről értekezikRufin történelme 7-ik könyvének 11-ik fejezetében, hol ezen vértanukat növendékeknek mondja, kik egy külvárosi majorban laktanak. A görögöknél azonban—mint Yáles történelme 7-ik könyvének 11-ik fejezetéhezi jegyzetekben mondja — külvárosoknak nemcsak azon helyek mondattak, mellyek a városokkal kapcsolatban álltának, hanem a városoktól néha nagyobb távolságra eső falvak is; igy pédaul Kanopust Alexandria - Daphnét Antióchia- Szeptimumot Ivons- tantinápol külvárosának nevezik. — Özsébbel és Rutinnal tart Nicephor is 6—ik könyvének 11-ik fejezetében, hasonlókép a latinok is, kiknek bizonyságait itt elöszámlálnunk fölösleges lenne. Sz. Eligius a szollemniaci zárda ügyében irt okmányában azt mondja, hogy azon hely Limoges külvárosában létezik, noha ez a mondott várostól két francia mértföldnyi távolságra fekszik.

II. Továbbá mivel mindaz, mit a többi Írónál és vértanukönyvekben eme hitbajnokokról olvasunk, Ozsébnek idézett soraiból valók kár volna azokat ujonan elősorolni. Priskus és társainak emlékét Adó, Uzuard és a közönséges vértanukönyvek böjt- máshó 28-án ülik, noha némellyek azt más napra