Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Előszó
f « ■ fv ^ £ I o » * o. Krisztus egyházának legdicsöbb föladata : az emberek holdo- gitása ; azért tizennyolc század óta gyűjti a föld népeit a Golgotha ormain alapilója vérével öntözött terebélyes fa üdvhozó árnya/ alá, s mennyei, láthatlan, örökkévaló boldogsághoz vezérli őket. De ha a történelem lapjait átforgatjuk, vagy ha jelenleg széttekintünk, látjuk, hogy mind a mellett ép ezen mennyei intézmény volt alávetve létének első percétől a hálátlan emberek folytonos rohamainak s megtámadásainak, mellyck, jóllehet az egyház mind g diadalkoszoruzottan hagyá el a küzdtért, napjainkig folytattatnak. Ilonnét ez undok hálátlanság, melly maga a boldogság után szüntelenül vágyó emberi szív hajlamával ellenkezik? A hitetlenség sötétségében tébolygó s egyedül szenvedélyeitől vezérelt ember boldogságot óhajt ugyan; de ollyat, melly vágyait rögtön kielégíti, melly a föld porában fetrengö lelkének — habár pillanatnyi — élvezetet nyújt ; számára tehát csak e világ hozhat boldogságot: s mig álmából a hit szava által föl nem éb- resztelik, nem ismer tulvilági — az önsanyargatás árán megszerezhető — boldogságot. Az egyház ellenben híveinek szüntelenül a Megváltó szavait ismétli: „Ha valaki utánnam akar jönni, vegye fel a keresztet, tagadja meg magát, és kövessen engem;“ mert „a mennyeknek országa erőszakot szenved és az erőszakosok ragadják el azt.“ „Az érzéki ember nem fogja fel azt, mi Isten szelleméé,“ azért megoldhatlan titok előtte az illy beszéd, sőt földi boldogságának tünékeny légvárát általa leronlatni vélvén, bosziit forral, sszent- ségtelen karját emeli a kegyes anya ellen: mig az egyház hü fiát ép e szavak bírják fönséges, a pogányság előtt ismeretlen erények gyakorlására, s a hitnek szárnyain sasként emelkedik a tökély legmagasb fokára, spectaculum factus angelis et hominibus.
