Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Harmadik szakasz
48 ítélete alá került sat.“ Hasonlókat ír róla Herodián is 7. és 8. könyv. De legyen elég ezekről: szóljunk már Decius üldözéséről; mert a mi Alexandriában a Fülöpök alatt történt, inkább lázongásnak, mint üldözésnek mondható : miből megérthetjük, milly kevéssé volt biztosságban a keresztények élete minden időben a pogányok között. Ezen öldöklésről gyűjteményünkben alább lesz szó. 50. Dodwell ellen nyilvánosan bebizonyittatik, hogy Decius üldözése, rnelly nyolcadiknak számittatik, legvérengzőbb vala. Senki sem hozta eddig kétségbe, hogy a Decius császártól támasztott üldözés legkegyetlenebb volt, mit mind a régi, mind az új egyházi Írók közmegegyezéssel megvallanak. De hogy ezek regélők és hazugok voltak, azt legelőször Dodwell meré állítani; mert szerinte „a tanácstól Traján, és legjobb fejedelem címével diszesittelett, s holta után az Istenek közé sorolt császárt egészen más lelkületűnek rajzolják, sem hogy valóban volt; ki azt tartá ugyan, — mint Dodwell mondja, — hogy a babona fölsegélése s a köztársaság java miatt kegyetlen- kedni kell: de a büntetéseket természetes kegyessége, és szerencsés uralkodási hírvágya mérséklé.“ Ezeket és más illyeseket halmoz össze Dodwell Decius magasztalására. Azonban jóllehet Decius, a keresztények ügyét kivévén, a jó fejedelmek közt helyet foglalhat; mindaz- által, ügy tartom, senki sem tagadhatja, hogy üldözése legkegyetlenebb volt, s a római birodalom összes tartományaiban sok vérta- nuságokra szolgáltató ürügyöt, és alkalmat. Ezen tárgyról igy ir Lactantius Clibro de morte persecutorum Cap. 4.) : „Több év múlva élt ama álkos állat— Decius, ki az egyházat üldöző. És mintha csak azért emeltetett volna azon legfőbb polcra, azonnal dühöngeni kezdett Isten ellen, hogy bukása is annál gyorsabban bekövetkezzék. Melly szavakkal Lactantius Decius ocsmány halálát keresztények elleni dühe büntetésének nyilatkoztatja. Ezzel megegyez alexandriai Dénes Özsébnél (tört. 7. könyv. 1. fej.), Nagy Konstantin a szentek gyülekezetéhez mondott beszédében, és több más iró, kiknek legföbbike Ciprián, a hitben elestekröli könyvét igy kezdi: A béke visszaadatott az egyháznak, és mi a hitetleneknek előbb nehéznek, a hűtleneknek pedig lehetlennek lát— szék, biztosságunk isteni segély és boszd által visszaszereztettet...“ Cipriánnak e helyéből kitűnik, hogy ezen vihar a legnagyobb volt. Valóban az egyház ezen állapotán örvend Ciprián (űj kiadása 10. másként 9. levelében), hol miután a koronázott vértanukat márkidicsérte, és a győzelem koronája után vágyókat buzdította volna, igy beszél a kínzások kegyetlenségéről: „A gyözhetlen hitet ki nem irthatták sokáig dühöngő és gyakran ismételt csapással; ámbár Isten szolgái összes izmait szét marcangolván, már nem a tagokra hanem a sebekre halmoz- tattak az új kínok... Folyt a vér...“
