Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Harmadik szakasz
42 a három hadvezér, t. i. Szever Pannóniában, Pestennius Niger keleten, és Albin Galliában ragadták magokhoz a kormányt; a birodalom dolgai felzavartával az egyház békét élveze. Ezen békét Szever IO-ik évéig, azaz Krisztus után 202-ik évig nyujtá ki Özséb, kivel az irók többnyire megegyeznek, ámbár nem tagadhatni, hogy néhány keresztény meggyilkolásával ollykor ollykor félbeszakiltatott. Bizonyára a szcillitai vértanuk Krisztus 200-ik évében Szaturnin altanácsfő alatt végeztettek ki Afrikában, mint ez Claudius tanácsföségéböl, ki azok emlékiratában előfordul, kitetszik, 43. A halódik, vagyis Szevér alatti üldözés átalános s egyszersmind a legkegyetlenebb volt. Továbbá a Szevér alatti üldözést annyira átalánosnak vélte Özséb (.Tört. 6. k. 1. fej.), hogy abban állítása szerint minden egyházban fényes vértanuságokat szenvedtek a vallásért küzdő bajnokok. Melly szavaktól, mint látszik, indíttatván Dodwell a 43-ik számban megvallja , hogy ezen üldözés egész széliében dühöngött a római tartományokban; jóllehet kevéssel alább, mintegy megváltoztatván, vagy megjavítván ítéletét, kevés vértanút említ, kik ezen üldözésben szenvedtek. Mit ö Özséb történelméből könnyen bebizonyilhatónak mond; mert ez se nem sorol elő sokat, se nem mondja, hogy sokat elmellőzött. Azonban, miután Özséb világos szavakkal megengedi, hogy azon üldözés alkalmával sokan szenvedtek vérlanuságot, nem tudom , miként vesz ki Dodwell ellenkezőt az ö szavaiból ; fökép midőn Özséb előbbi állításának, más helyeken is megfelel, különösen a 2. fejezetben, hol az alexandriai üldözés alkalmával igy szól: „midőn az üldözés legnagyobb tüze lángolna, és számtalanok nyernének vértanúi koronát.“ — Kevésnek nevét sorolta ugyan elő , minthogy másokról szólani az ö köréhez épen nem tartozott, vagy azért, mivel különben is a vértanukról különös névsort készített, vagy mivel itt csak Origenes végett szól a vértanukról , mint elbeszélésének egész szövegéből kitetszik. Hogy pedig sokat mellőzött el, maga jelenti ki az 1-ső fejezetben, midőn a földkerekségén mindenütt kitűnő vértanuságokat említ, azután hozzáteszi, hogy Alexandriában leginkább dühöngött az üldözés, „hol sok bajnok sat. jóllehet csak az egy Leonidest, Origenes atyját nevezi meg azok közöl, kik ekkor szenvedtek. „Főleg, úgymond,Alexandriában voltak gyakoriak a vértanuságok, f.iahga Se 'AXeÇccvdQta;, minthogy egész Egyiptom és Thebaisból a legnevezetesebb bajnokok hurcoltattak ide, mint az Isten legtágasb pályamezejére , és bárminemű kint és halált gyözhetlen lélekkel álltak ki... kik közt volt Leonides sat.“ Ez üldözés folytán Oiige- nes tanítványain kivül még más vértanuskodókat is említ meg Özséb a 3-ik fejezetben, hol az mondatik, hogy Origenes, Aquila, Laetus utódjának elnöklete alatt, Isten minden szent, ismeretes, vagy ismeretlen vértanúi iránt a legkészségesben teljesité a jótékonyság kötelességeit. De legvilágosabb tanú ezen üldözésről alexandriai Kelemen, ki Özséb szerint C6. könyv. 6. fej.) Szevér uralkodása alatt irt. Ez pedig (libr. 2.
