Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Második szakasz
28 ünnepelte atyja születésnapját Bairuthban, hol ismét nem kevesebb ember-áldozatba került a pompa, mint azt Flávius József bizonyítja (an- tiq. libr. 7. c. 20.) De még más, a zsidók között Titus parancsára történt mészárlatokról is tesz említést a fentidézett szerző , és még is mindezen vérengzések a rómaiak előtt csekély büntetéseknek látszának. Továbbá többnyire azon császárok, kik a pogány Íróktól szelidségök miatt dicsértetnek, a keresztények legdilhösebb üldözői voltak. De nem is csoda, miután a szentségtörő, haza-áruló, a közjó ellenségei, a leg- iszonyatosb bűnöket elkövető keresztények ellen kegyellenkedni erénynek tartaték, és nem kegyellenségnek. Hlyen vélekedésben volt maga Svetonius is, ki Nero dicséretet érdemlő teltei elösorolasában azt is magasztalja , hogy a keresztényeket, az új és kártékony babonások ezen faját üldözni parancsold. A tartományfönókók szelídségét illetőleg olvasni kell Lactantiust: „Kikeresett fájdalmakkal tetézik el testüket és semmi egyébre sem ügyelnek, csak arra, ne hogy a kínok alatt elhaljanak. Konok eszelősökként szorgosan gyógyíttatják a kinzottakat, hogy tagjaik képesek legyenek új kínokra, s vérök a bünhődés érzésérefölfrisittessék.“ (Libr. 5. Institut, cap. 11.) De azért mégis dicsekedtek, hogy senkit sem öltek meg, és pedig folytatja Lactantius, „magam hallottam, mint dicsekedének némellyek, hogy főnökségüket e tekintetben vér nem szennyezi.“ Ugyan ö mint eddig kegyességét, a következő fejezetben épen úgy tünteti elő a kormányzók igazságosságát : „Jognak nevezik, — úgymond, — a régi kényuraknak az ártatlanok elleni dühös kegyetlenségét; s mig az igazságtalanságot, és kegyetlenséget mintegy tanítják, mégis igazságosoknak és bölcseknek akarnak látszani.“ Miért is igy szólítja meg őket: „Óh ti gyalázatos lelkitek! annyira gyűlölitek tehát az igazságot, hogy azt a legnagyobb gonoszság kifejezésére használjátok? vagy annyira kiveszett közöletek az ártatlanság, hogy azt még csak könnyű halálra sem tartjátok érdemesnek?“ sat. valamint előbb a 9. fejezetben: „A legembertelenebb emberek is, kik kegyetlenségekkel a vad állatokat is felülhaladják merészelnek szólam az igazságról ?“ És most Ítéljen a pártatlan olvasó a kormányzók kegyelmessége és igazságossága fölött. Végre azért, hogy Lactantius csak öt császárt emlit, kik az egyházat üldözték (in libr. de mortibus persecut.) innét még nem következik az, mintha többen nem üldözték volna. Mert Lactantius csupán azokat hozza föl, kik kegyetlenségükért isteni büntetés következtében gyászos halállal múltak ki, a mint ez mind a könyv címéből mind pedig az egész könyvecske tartalmából kitetszik; miért nem is csoda, ha Trajánt és Antonint, — kik ágyban múltak ki, a csúf halállal kimúlt Nero, Valérián és más zsarnokok közölt föl nem hozza. Ugyan azt mondhatni Tertulliánról, ki a keresztények védelmében bebizonyitni törekszik, hogy a keresztény vallás a leggonoszabb fejedelmektől üldöztetett, azoktól, kiket magok a pogányok is rettegtek. Bizonyára célja ellen leendett olly császárokat is fölhozni, kiket a rómaiak mint a haza apáit legkegyesebb fejedelmeikként tisztelték.
