Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből
58 nál fogva felakasztaték, balkezére, lábára s derekára iszonyú kövek függesztettek; de ezen helyzetben sem ingott lelkében, sem teste le nem szakadt a szörnyű súlyok dacára; azért két kezénél fogva akasztaték föl, s lábaira egész szikla köttetett, úgy hogy karjai kicsuklottak, teste megtört ; aztán megvesszőztetve nyakánál fogva akasztaték föl, alája pedig tűz rakatott, hogy ennek füstje által megfojtassék : mind hiába , sőt két nő a börtönbe letekintvén, a kötélről letéve, egy pár hószinü galamb között látták öt buzgón imádkozni. Még sem indult irgalomra a kínzó bíró: tüzes kemencébe vetleté, de István egy éjét töltvén a lángok között, reggel imádkozva, s mintha fölfrissitő fürdőből jönne, izzadtan és épen találtaték ; innét kivezettetvén, báltával olly két rés vágatott rajta, hogy bélé iskilátszék, s igy lófarkra köttetett: de csodálatosan begyógyulván tátongó sebei, futott, s a lovát mindig megelözéfuttában; tüzbe vettetvén, kioltá azt, s összekötözött kezei a keresztvetésre kióckolódának ; végre kövekkel rohanták meg a mohamedánok, s részint ezekkel, részint kardjaik s báltáikkal annyira összemészárollák, hogy egy kis részecskéje sem maradt érintetlenül, mire kiadta bűnét igazán megbánó lelkét. Halálát új csodák sora követé. B. Istvánra méltán ráillenek sz. Pál ezen szavai: ,A hol bő- Velkedék a bűn, fölebb hővelkedék a kegyelem.11 (Rom. 5,20.) Az igaz vallás bírása legnagyobb java az embernek, ennek is, mint minden jónak, leginkább akkor tűnik föl értéke, midőn valaki elveszti. Ha lehetséges volna, hogy az emberiség csak egy évre is elveszthetné a vallás kincsét, azon év folytán, vagy minden ember vértanúja lenne— a födelemnek, vagy azon év múlva az összes emberiség legragaszkodóbbá lenne a visszanyert valláshoz. — Megfoghatlanok az isteni gondviselés utjai !... ,Dicsérjük az Urataz ö szentéiben!4
