Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből
54 térésökre a dömés atyákat küldé közibök. De eléghamar megszabták ezek működését a már hozzánk ért tatárok, kik a szerencsétlen sajói csata után, mint a partjain lúlcsapó özönviz, elbontván édes hazánk nagyobb részét, Pesthez is szabadon közeledtek ... A dömések perjele futás általi menekvésre szólitá alattnokait: de Búzád erre nem vala rávehető: kikéré főnökétől az engedelmet, hogy mindnyájan elfutván, ö egyedül otthon maradhasson. Itt maga köré gyüjté a népet, s benső vallásosság tüzelte szónoklattal serkcnté a meg nem szabadultakat bizalomra Isten iránt, ser- kenté hősi halálra Krisztusért. — A vérszomjas szörnyetegek Pest omladékai között szorgalmasan kutatták az elrejtőzötteket; Búzád épen az oltár előtt térdelvén, kitárt karokkal imádkozék, midőn a berohanók lándzsáikat cmelék feléje, mellyekkel átverve földre terült ; feje leültetett, s lelketlen teste a templom kövezetén hagyatott 1243. A tatárok elmentével igy találták öt a visszatérők , s átalános jajgatással eltakariták. Történt később, hogy valamelly szerzettárs sokáig nem feledhetvén Buzádot, hosszasan siránkozék méltánytalan megöleté- se fölött, inig valamelly éji látmányban megjelent neki Búzád nagy dicsőségtől környezve, ki igy vigasztald a siránkozót: „Valljon nem kellett-e szenvedni Krisztusnak, hogy dicsőségébe bejuthasson? — Nem érik föl e múlandóság szenvedései a számunkra rendelt sirontuli dicsőséget.“ A siránkozó szerzetes megvigasztalódva fogadta ezen szavakat, s más nap nagy öröm tölté be a dömések házát, meg lévén győződve, hogy Isten örök dicsőséggel koronázd hős vértanujokat. — Végre meg kell még említenünk , hogy b. Búzád beléptekor szép jószágot hozott magával a szerzetnek. Rajzoltatik ősz, de eleven kinézésű arccal, rövid szakái s bajuszszal, dömés ruhában, jobb kezében pálmát s könyvet, baljában lándzsát tartva. Emlékére Karácson hava 8-a fogadtatott el.
